A segélycsomag intézménye
Gyerekkoromban édesapám a református egyháztól hozott néha segélycsomagot, nagy táskákat, teli használt ruhával. Így jutottam életem első és lehet, hogy utolsó maxi-kabátjához. Nagyon büszke voltam rá, azóta sem éreztem magamat jobban öltözöttnek. Későbben Ilma, a húgom hordta, mint például itt ezen a fényképen, az unokaöcsém, Soma keresztelőjén.

A HÚGOM A SEGÉLYCSOMAGBAN ÉRKEZETT MAXI-KABÁTBAN

A nyolcvanas években, édesapám halála után, postán is érkezett a címünkre egy-egy csomag. Tiszta kálvária volt kiváltani őket, a vonatállomás melletti vámnál kellett jelentkezni, hosszú sorokat kiállni, és mogorva, sanda, veszekedő hivatalnokoktól kikönyörögni azt, ami a csomagból megmaradt. Alap-élelmiszereket, ruhaneműket küldtek általában. Emlékeim szerint a csomagok kivétel nélkül, jól láthatóan fel voltak bontva, egyiket-másikat még arra sem méltatták, hogy visszakössék-ragasszák. A sorban álló emberek elerőtlenedve méltatlankodtak néha, volt aki harsányabban kifakadt, de a legtöbben örültek, hogy valami nekik is jutott. Ha jól emlékszem, akkoriban mindezért a román postát szidtuk. Nem tudom, gondoltam-e arra, hogy

a postahivatal egy volt a szekuval.

A postahivatal – legalábbis egyes részlegei – egyet jelentett a szekuval, ami pontosan kiderül a dossziéban heverő „NOTĂ de RELAŢII” elnevezést viselő formanyomtatványból. Az átkutatott, gyakran „megvámolt”, máskor elkobozott csomagok érvén „nóta” készült (notă = feljegyzés), amelyben a megfigyelt személy („obiectiv”) kapcsolatait regisztrálták. (Más dossziéjából derül ki, hogy a levelezés kapcsán is „nóták” készültek, lásd például a Nicu Steinhardt megfigyelési dossziéjából interneten közölt adatokat.) A szóban forgó csomagot Svájcból, a bázeli Muttenz-ből küldte édesanyám címére Barbara és Paul Imbeck-Löffler, egy lelkészházaspár. Sohasem találkoztunk velük, valószínűleg a kolozsvári református egyházon keresztül jutott el hozzájuk a címünk, mindenesetre több levél és néhány csomag érkezett tőlük. Bekerült a dossziéba a csomagot kísérő levélke fénymásolata, és a rövid szöveg román nyelvű fordítása:

Kedves Könczei család,
ezen a héten ismét küldtünk Önöknek egy kis csomagot… nem tudjuk, hogyan kellene helyesen címezni, a Könczei családnak, vagy Tolna Gizellának…Áprilisban elköltöztünk, új címünk …., Muttenz, stb. stb.

A CÍMZÉS

A CSOMAGOT KÍSÉRŐ NÉMET LEVÉL

A LEVÉL ROMÁN FORDÍTÁSA

„Társadalmi hálózatkutatás” a szekun

A csomagokat, leveleket nemcsak tartalmilag vizsgálták meg. (A csomag tartalmát a lap hátán kellett ismertetni, románul „pe verso”, az én dossziémból azonban ez hiányzik.) A jó filológusokon kívül bizonyára jó társadalomkutatókat is foglalkoztattak a szekun, legalábbis a 0647-es számú, tudtommal Bukarestben működő katonai egységnél (Unitate Militară), amelyik a levelek és csomagok ellenőrzésén kívül a megfigyelt személyek kapcsolathálóját volt hivatott rögzíteni. Hogy hol és kik képezték az embereiket, amikor a civilek számára tilos volt a szociológia oktatása, kérdés. A típusnyomtatvány ugyanis amolyan primér kérdőív a “kutatott” személyek közötti kapcsolat rögzítésére, a kitöltött nyomtatványok tömkelegéből pedig valószínűleg jó kis társadalomhálókat rajzolhattak meg. Az 375136-os iktatószám nagyságrendjéből arra következtethetünk, hogy minden külföldről érkező levelet és csomagot “nótával” láttak el, ami lehetővé tette, hogy a Romániában élő személyek külföldi kapcsolathálóját nagy mennyiségű információ alapján térképezzék fel. El tudom képzelni, milyen nyűgös munka lehetett a számítógép-korszak előtt több százezer nyomtatvány adatait tenni-venni, összesíteni.

A nyomtatványon a feladó és a címzett adatain kívül (név, előző név, kivel lakik egy helyen, címe/i, személyes jellemzői) a közöttük fennálló viszonyt is elemzés tárgyává teszik.

„A fenntebb megnevezett személyek közötti viszonyra a következők érvényesek (Relaţia dintre sus-numiţii se caracterizează prin):
Terület (Domeniul) Lényeg (Esenţa)”

A „lényeg” a mi esetünkben „tárgyi segélyek küldése” volt (trimiteri de ajutoare materiale), más esetekben, pl. a Bányai Péter dossziéjában található azonos típusnyomtatványon feltüntetett „lényeg” az volt, hogy a küldemény feladója „illegálisan külföldön tartózkodó személy” (aflat ilegal în străinătate), a Nicu Steinhardt dossziéjában pedig, az hogy a szóban forgó személyek „politikailag büntetett előéletűek” (persoane cu antecedente politice, penale).

TÍPUSNYOMTATVÁNY A SAJÁT DOSSZIÉMBÓL

TÍPUSNYOMTATVÁNY A BÁNYAI PÉTER DOSSZIÉJÁBÓL

A „viszony” jellemzői közé számítottak még a „nyelvhasználat” (limba folosită), ami a mi esetünkben éppen a német volt, az esetleges „rokoni kapcsolat foka” (gradul de rudenie), valamint a „kapcsolat fajtája” (caracterul legăturii), amire a mi esetünkben nem találtak szavakat, de a Bányai Péter és testvére közötti kapcsolatot nem túl eredeti módon „családiasnak” (familiar), a Nicu Steinhardt és Vlad nevű barátja közötti kapcsolatot pedig „barátinak” (amical) címkézik. Több más, kitöltetlen rovátka között szerepel a „kapcsolat foka” (talán hőfoka, vagy mit jelenthetett a „nivelul legăturii” kifejezés)…

Az elkoptatott könyöklőjű botcsinálta szociológus-hivatalnokok (legalábbis így képzelem el a piramis alján elhelyezett „munkásokat”) kommunikációelméletből is alapképzést kaphattak. Nem csak arra gondolok, hogy az elavult kódolás-dekódolás sémát egy sokkal korszerűbb, „interpretatív” változattal helyettesítették be, azaz elvetették azt az elméletet/gyakorlatot, ami szerint a címzett által bekódolt üzenetet a vevő azonos formában kell, hogy kikódolja, és felcserélték azzal az elvvel, hogy a vevő a kommunikációelmélet szerint úgysem ugyanazt fogja kicsomagolni, amit az adó becsomagolt… Különböző kategóriákat dolgoztak ki arra nézve, hogy milyen „módszerrel”, illetve milyen „módon” történhet a csomag közvetítése. Jóhiszemű polgárokként bázeli segélyezőink a csomagot „tisztán” és „egyenesen” küldték, azaz egyenesen a postára tették, a valódi címzettet feltüntetve. (Metoda transmiterii CLAR, Mod de transmitere DIRECT) Az osztályozás logikájából arra lehet azonban következtetni, hogy a szemfüles szekusok olyan küldeményeket is elkaphattak, amelyek nem „tisztán” és nem „egyenesen” érkeztek a feladótól a címzettig. (Mint például az én Ratkó Lujza által küldött Erdélyben kalandozó és az szeku által elkobzott levelem.)

„Alkalmazott” lépések

A küldeményt elemző feljegyzés első példányát Kolozsvárra küldték, a Megyei Felügyelőség 102-es egységéhez, a személyi követéssel foglalkozó osztályra (a „SF”, azaz a „Serviciul Filaj” nevezetűre). 1989 június 23-át írtunk, amikor a kolozsváriak a „kezükbe vették” a megfigyelés „tárgyára” (obiectiv) vonatkozó ajánlásokat. Milyen „sajátos lépéseket” (măsuri specifice) kellett tenniük? XEROX (XX), JELZÉS (semnalare), F / V… – sorolják. A levél fénymásolata a dossziéban, a jelzést nem tudom kinek kellett leadni, az F és V kezdőbetűk a követéskor alkalmazott fotó-videózásra vonatkozhattak… Legalább is, úgy emlékszem, ebben az időszakban történt, hogy észrevettem, videófelvételt készítenek rólam és néhány barátomról Kolozsvár Főterén. De ez már egy másik történet.

2006. január 22.

Elküldve: 2007. január 23., 15:21-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Itt hozzászólhat.