„Faszikám, te itt dolgozol?”

A szerkesztőség külső és belső munkatársai, gondolom, vegyes érzelmekkel fogadták édesapámat. Voltak, akik puhább vagy keményebb módszerekkel arra próbálták rávenni, hogy hallgasson el már végre. „Aczél” tolmácsolásában az egyik vezetőségi tag például így: „Ha van valami a lelkeden, mondd el nekünk, de ne indíts elhamarkodott és méltánytalan beszélgetéseket a nyilvánosság előtt. […] Röviden és velősen: fogd be a szádat!” („Aczél” jelentése, 1968. nov. 28., 433. old., a teljes szöveget lásd az előző bejegyzésben) „Kovács” meg például így: „Mivel az autóban ült a sofőr és _____ elvtársnő fia, én jelekkel intettem, hogy hallgasson, ne beszéljen ilyesmit. Ő nehezen értette meg, hogy miért kellene hallgatnia.” („Kovács” jelentése, 1968. nov. 2., 441. old., a teljes szöveget lásd lennebb)

Mások véleménye az volt, hogy a Korunk szerkesztőségében meg fog változni, minden esély meg van arra, hogy a jó útra térjen:

„_____ amikor meglátta Könczeit egy íróasztalnál /: „Faszikám,” te itt dolgozol?…/ aztán Könczei válaszára, hogy: „Közelről úgy néz ki… Nem tudom, távolról hogy néz ki”/… Végre becsületes emberek közé kellene kerülnöd. / ___ felé, ______, a szerkeszőségi tagoknak/: Ha vigyáztok rá, jó fiú lesz belőle… […]
Tudjátok meg, hogy nagyon használható ember, főleg az önök folyóiratánál, ahol egy egészséges szellemben fogják tudni nevelni, hogy megszabaduljon az üldözési mániájától és az egyoldalú nacionalista nézeteitől.” („Aczél” jelentése, 1968. okt. 29., 442. old., a teljes szöveget lásd lennebb)

Ezek a részletek „Aczél” hangulatjelentéséből származnak, amit abból az alkalomból írt, hogy a szekuval ismertesse, milyen közvélemény alakult ki édesapám alkalmazása körül. Ebből derül ki az is, hogy „A szerkesztőségen belül senki sem ellenzi az alkalmazását.” Ami azért szintén nagyon fontos.

„Kovács” és Mihály, a vitéz

Hogy lett édesapámból technikai szerkesztő? Nem valószínű, hogy miközben deklaráltan néprajzkutatóként szeretett volna dolgozni, titkon arra vágyott, hogy lapterjesztő legyen. Az sem, hogy a Korunkban eleve ezt a beosztást szánták neki. Magából a dossziéból is azt olvashatjuk ki, hogy pozitívan értékelték szakmai tevékenységét. (Hozzátehetjük: ekkor még. A szakmai diszkreditálás a későbbiekben politikai lejáratásának és társadalmi marginalizációjának egyik főeszközévé vált.) 1968-ban Balogh Edgár dícséri az írásait, és megerősíti: egy ilyen embernek a Korunknál a helye. Egy Korunk-látogató ugyanakkor egyenesen azt állítja, hogy annakidején ő volt a legtehetségesebb diák az egyetemen.

„BARTHA azt mondja ennek az embernek, hogy nagyon sikerülten (sic!) értékeli az írásait, és úgy gondolja, hogy a helye már rég a „KORUNK”-nál kellene, hogy legyen […]” (Kivonat a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából 1968. szeptember. 26., 447. old. A kivonat teljes szövegét lásd lennebb.)

„______/a szerkesztőségi titkár felé/: Nem fogja elhinni, de így van – ő volt az egyetem legtehetségesebb diákja az én időmben […].” („Aczél” jelentése, 1968. okt. 29., 442. old., a teljes szöveget lásd lennebb)

Az én értelmezésemben a következő történhetett: a dolgok menete már kezdett a rendes kerékvágásba kerülni, amikor édesapám többedmagával a Korunk megbízásából egy nagyváradi kiszálláson vett részt. Visszatértükkor, szeptember 24-én, egyik utazótársa sietett a főszerkesztőhelyettes tudomására hozni, hogy Könczei meggondolatlanul beszél bizonyos történelmi eseményekről. A figyelmeztetés célba ért, Balogh Edgár két nap múlva, szeptember 26-án nagyon kemény hangú beszélgetést folytat édesapámmal, amely alapján arra lehet következtetni, hogy alkalmazása akár teljesen meg is hiúsulhatott volna.

„ [...] úgy gondolja, hogy a helye már rég a „KORUNK”-nál kellene, hogy legyen, de mivel ideges és a nemzeti kérdésekben veszélyezteti a magyar kisebbség nemzeti érdekeit, nem veheti fel. […]
Én benne volnék, hogy ____-vel együtt garanciát vállaljunk érted! Egyszer garanciát vállaltam érted. Én szeretném ezt, azzal a feltétellel, hogy tegyél egy ígéretet. Ha megígéred nekem és ____-nek, hogy soha, sehol és senkivel nem fogsz provokáló dolgokat beszélni, akkor mi szívesen befogadnánk ide a Korunkba.
Az úr – Tanár úr, tökéletesen igaza van, de azt szeretném mondani…
Mindezek után BARTHA és a személy beszélgetve kimennek, így csak szófoszlányok hallatszanak, amiből az derül ki, hogy az illető nem vállalja, hogy ígéreteket tegyen, nem fogadja el azt a feltételt, amivel fel tudnák venni a KORUNK-hoz.” (Kivonat a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából 1968. szeptember. 26., 446. old. A kivonat teljes szövegét lásd lennebb.)

Édesapám útitársa és jövendőbeli kollégája nemcsak Balogh Edgárnak számolt be a kiszállásról, hanem a szekunak is. Amennyiben a feljegyzésben letakart név az övé, szóban még aznap („tehát BARTHA beszélgetőtársa KONCEI ADAM, akiről _______ 1968. IX. 24-én egy beszámolót tartott”), majd november 2-én „Kovács” néven írásban is, amikor jelentésében visszatért rá. (Lásd a szept. 26-i kivonatot.) Hogy a két, dossziéban közölt beszámoló forrása ugyanaz a személy, arra a szeptember 24-i lehallgatási jegyzőkönyv és a jelentés tartalmának egybehangzásából lehet következtetni.

„Például egyszer KONCEI-vel utazott Nagyvárad-Kolozsvár útvonalán, és ő utazás közben csak a szóbanforgó útvonalhoz köthető történelmi eseményekről beszélt, a MIHAI VITEAZUL-tól induló mészárlásról, AVRAM IANCU gazságáról.” (Kivonat a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából 1968. szeptember. 24., 447. old. A kivonat teljes szövegét lásd lennebb.)

„A múlt hónapban, mikor Nagyváradról jöttünk autóval hazafelé, amikor elhaladtunk [Bánnfy]Hunyad mellett, Könczei Ádám azt mesélte, hogy ebben a helységben Mihai Viteazul elkövetett egy mészárlást. Az ő emberei erőszakkal akartak élelmiszert beszedni a helyiektől, és egyes nőket megerőszakoltak. A lakosság ellenállt, és egy csata következtében megölt néhány embert a Mihai katonái közül. A többiek, akik életben maradtak, visszaszaladtak Mihai-hoz, aki visszatért Hunyadra egy nagyobb csapattal, ahol bosszút állt, nagy zsákmányt ejtett és sok mindenkit megölt a lakosságból (akik magyarok voltak).” („Kovács” jelentése, 1968. nov. 2., 441. old., a teljes szöveget lásd lennebb)

„Kovács” igyekezete tovább terjedt egy egyszerű beszámolónál. Konkrét javaslatot tett arra nézve, hogy ha édesapámat alkalmazzák, csakis terjesztői munkakörben foglalkoztassák, mivel más pozícióban politikailag veszélyessé válhat. Nem is tudom, mire volna jobb gondolni: hogy ez a saját ötlete volt és egy síma kollegiális fúrásnak minősíthető, vagy hogy az értelmi szerző tulajdonképpen a szeku volt, és „Kovács” csak egy szócső volt a szerkesztőség felé. Mindenesetre, amikor október 9-én a Korunk a megyei párbizottság elé terjesztette az alkalmazási kérést, abban már az szerepel, hogy technikai szerkesztői állásba kívánják helyezni. Kinevezésének novemberben megérkezett jóváhagyásakor a főszerkesztőség „avató” beszélgetésre hívja édesapámat, amikoris többek között közlik vele, hogy bár új megbízatása nem felel meg felkészültségének, azért kell elvállalnia, mert az részleges rehabilitálásához vezethet.

„_____ gratulált Könczeinek, majd jelezte, hogy ez az alkalmazás az előző évekhez képest nagy ugrást jelent nevezett életében és egyben valamelyes rehabilitálást biztosít az intellektuális munka terén. Természetesen – mondta _____ ez az állás más feladatokkal is jár, pontosabban az előfizetések megszervezésével, olyan feladatokkal, amelyek eredményességében bíznak az előzetesen kifejtett munka alapján.
_____ még kifejtette, hogy bár ezek a feladatok nem felelnek meg teljes egészében Könczei felkészültségének és tanulmányainak, mégis teljesítenie kell azokat ahhoz, hogy teljesen rehabilitálják. Mindeközben meg lesz engedve az, hogy a szaktanulmányait publikálják, mind a Korunk hasábjain, mind más magyar nyelvű kiadványokban.” („Aczél” jelentése, 1968. nov. 28., 433. old., a teljes szöveget lásd az előző bejegyzésben)

Azonkívül azt is megtudhatta ebből a beszélgetésből, hogy ezentúl meg lesz neki engedve, hogy publikáljon. (Amiből arra következtethetünk, hogy azelőtt meg nem volt neki megengedve.) Amúgy kiváncsi volnék arra, hogy ez hogy is működött valójában. Vajon letelefonáltak a különböző lapokhoz, hogy mostmár publikálhatják XY-ont? Vagy ami kevésbé valószínű, körlevelet küldtek szét? Az „Igaz Szó” folyóirattól a Korunkba látogató kolléga mindenesetre tudhatta, hogy közölhetnek tőle, mert azt kérdezte édesapámtól, hogy „Mit fogsz írni nekünk? […] Várjuk a kéziratot…” („Aczél” jelentése, 1968. okt. 29., 442. old., a teljes szöveget lásd lennebb)

„ACZÉL” jelentése:

Inf[ormátor]: Aczel
Oprea Fl[orian] kapitány
A Panaitescu házban
1968. okt. 29.

Jelentés

442

Könczei Ádámnak a Korunkhoz való alkalmazása körül már valamelyes közhangulat kialakult. Íme az ezzel kapcsolatos megnyilatkozások:

_____ / Könczeihez egy a szerkesztőségbe tett látogatás alkalmával /:
Örvendek, hogy itt látlak. Mit fogsz írni nekünk? /azaz az ”Igaz Szó” folyóiratnak – A forrás megjegyzése./ Várjuk a kéziratot…
_____ /a _______ – tól, Kolozsvár /: Hallottam, hogy alkalmazni fogjátok Könczeit. Tudjátok meg, hogy nagyon használható ember, főleg az önök folyóiratánál, ahol egy egészséges szellemben fogják tudni nevelni, hogy megszabaduljon az üldözési mániájától és az egyoldalú nacionalista nézeteitől. _____ amikor meglátta Könczeit egy íróasztlanál /: ”Faszikám,” te itt dolgozol?…/ aztán a Könczei válaszára: ”Közelről úgy néz ki… Nem tudom, távolról hogy néz ki”/… Végre becsületes emberek közé kellene kerülnöd. / ___ felé, ______, a szerkeszőségi tagoknak/: Ha vigyáztok rá, jó fiú lesz belőle… _____ azután áttért a látogatás céljára: azt szeretné, ha november 17-én, 16-i indulással, és is jelen lenne a Székelykeresztúri líceum évfordulóján, és ha a szerkesztőség autójával utazhatna, mivel a CFR-el utazni nagyon bonyolult egy művészeti anyaggal /az iskolakiállítás számára/.
______/a szerkesztőségi titkár felé/: Nem fogja elhinni, de így van – ő volt az egyetem legtehetségesebb diákja az én időmben _____ ma _________ a _________ – től.
Úgyszintén egyetértenek Könczei alkalmazásával: ___________________________ /akinek a nyikatkozata majdnem azonos volt a _____ -vel, a ”Korunk” külső munkatársai közül. A szerkesztőségen belül senki sem ellenzi az alkalmazását. –
Kolozsvár, 1968. október 29.
Aczél

A büró megjegyzése: Könczei Adam a nyomozott személyek adatbázisában szerepel, mint akinek nagyon súlyos nacionalista megnyilvánulásai vannak.
Feladatok: Miért kerülgeti az ő pozícióját a szerkesztőségen belül. Megtudni a _____ hatását rá, és hogy be akarja-e vonni nacionalista akciókba.
Feladatok: Jelentés a mappába.
- Kovacs informátor felhasználása –
Oprea kapitány

Inf. Aczel
Cpt. Oprea Fl
Casa: Panaitescu
29. oct. 1968

Notă informativă
442
În jurul angajării lui Könczei Ádám la revista ”Korunk” s-a format deja o opinie publică oarecare. Iată declarațiile făcute în legătură cu aceasta:
_____ /cu ocazia vizitei făcute la revista, catre Könczei/:
Ma bucura faptul ca te vad aici. Ce vei scrie pentru noi? /adica pentru revista ”Igaz Szó” – Nota S./ Asteptam manuscrisul…
_____ /de la _______, Cluj/: Am auzit ca veti angaja pe Könczei. Sa stiti ca este un om folosibil, mai ales la revista dvs. unde il puteti educa intr-un spirit sanatos, debarasindu-l de mania sa de prigonire, de vederile sale nationaliste unilaterale.
_____ vazindu-l pe Könczei la o masa de scris /: Tu lucrezi aici, mai ”fasi”?…/ apoi la raspunsul lui Könczei: ”De aproape asa se vede… Nu stiu cum se vede de departe”/… Ar trebui, insfirsit sa te ajungi intre oameni cumsecade. / Catre ___, ______, membrii ai redactiei/: Daca veti avea grija de el, va deveni un baiat cuminte… _____ apoi a trecut la scopul vizitei: el doreste ca in ziua de 17 noiembrie – cu plecarea in ziua de 16 – sa fie si el prezent la aniversarea liceului din Cristuriu Secuiesc, si sa plece si el cu autoturismul redactiei, fiindca drumul prin CFR este foarte complicat cu un material artistic /pentru expozitia liceului/.
______/catre secretarul de redactie al revistei/: Nu veti crede, dar asa este – el a fost cel mai talentat student al facultatii din anii mei _____ azi este _________ de la _________
La fel sint de acord cu angajarea lui Könczei: ___________________________ /declaratia caruia a fost aproape identice cu cea a lui _____, printre colaboratorii externi ai revistei ”Korunk”. Diin cadrul redactiei nu este nimeni impotriva angajarii. –
Cluj, la 29 octombrie 1968.
Aczél
N.B. Könczei Adam este luat in baza de lucru fiind semnalat cu grave manifestari nationaliste.
Sarcini: De ce ocoliti poziția lui în cadrul redacției. Inluența lui _____ asupra acestuia, dacă îl antrenează în acțiuni naționaliste.
Măsuri: Nota la dosar.
- Folosirea inf. Kovacs –
Cpt. Oprea

A lehallgatási jegyzőkönyv teljes szövege:

ÁLLAMBIZTONSÁGI TANÁCS SZIGORÚAN TITKOS
KOLOZS MEGYE BIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGE _______ sz. példány
446

K I V O N A T
—————
————–

a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából amit 1968. 09. 24.-án vettek fel

. . . . . . . . . . .
Miután az ember elmegy, “BARTHA” visszatér a nagy irodába és ____-vel együtt egy új terjesztő és _____ alkalmazásáról tárgyal, majd ______ jelenlétében újra felhozza a lap középiskolai terjesztésének és annak a gyűlésnek a kérdését, amelyiken jelen lesz ____, KONCZEI ADAM és más tanárok.
____ közbeszól és azt állítja KONCEI-vel kapcsolatban, hogy nem kedveli őt, fél tőle, mert rendkívül ideges az őt ért igazságtalan meghurcoltatások miatt és meggondolatlanul beszél. Például egyszer KONCEI-vel utazott Nagyvárad-Kolozsvár útvonalán, és ő utazás közben csak a szóbanforgó útvonalhoz köthető történelmi eseményekről beszélt, a MIHAI VITEAZUL-tól induló mészárlásról, AVRAM IANCU gazságáról. Ezért vigyázni kell ezzel a KONCEI-vel, csakis olyan problémákkal lehet megbízni, amelyek a terjesztéssel kapcsolatosak, mert képes arra, hogy beszélgetéseket kezdeményezzen, és “ki tudja, miről beszéljen”.

. . . . . . . . . . . . . .
- ooo -

CONSILIUL SECURITATII STATULUI STRICT-SECRET
INSPECTORATUL DE SECURITATE AL Exempl. nr. ____
JUDEŢULUI CLUJ 446

E X T R A S
—————
————–
din materialul T.O. de la postul
„BARTHA” înregistrat în 24.09. 1968.
. . . . . . . . . . .
După ce omul pleacă “BARTHA” reintră în biroul cel mare şi împreună cu ___ discută despre angajarea unui nou difuzor şi a lui ________ apoi în prezenţa lui ______, ridică din nou problema difuzării revistei în şcolile medii şi a şedinţei la care vor fi prezenţi ____ KONCZEI ADAM şi alţi profesori.
______ intervine şi despre KONCEI afirmă, că nu-i place, se teme de el, pentru că e extreme de nervos din cauza hărţuielilor nedrepte prin care a trecut şi vorbeşte fără să se gîndească. De ex. el odată a călătorit cu KONCEI pe ruta Oradea-Cluj, şi acesta ţi timpul călătoriei a vorbit numai depre fapte istorice petrecute tot pe această rută, despre măcelul pornit de MIHAI VITEAZUL, ticăloşenia lui AVRAM IANCU. Deci trebuie avut grijă ce acest KONCEI, el poate fi însărcinat numai cu probleme privind difuzarea, pentru că este în stare să ia cuvîntul şi “să vorbească despre cine ştie ce”.
. . . . . . . . . . . . . .
- ooo -

„KOVÁCS” jelentése:

Inf[ormátor]: Kovacs
Oprea Fl[orian] kapitány
A Panaitescu házban
1968. nov. 2.

Jelentés
441

A múlt hónapban, mikor Nagyváradról jöttünk autóval hazafelé, amikor elhaladtunk [Bánnfy]Hunyad mellett, Könczei Ádám azt mesélte, hogy ebben a helységben Mihai Viteazul elkövetett egy mészárlást. Az ő emberei erőszakkal akartak élelmiszert beszedni a helyiektől, és egyes nőket megerőszakoltak. A lakosság ellenállt, és egy csata következtében megölt néhány embert a Mihai katonái közül. A többeik akik életben maradtak, visszaszaladtak Mihai-hoz, aki visszatért Hunyadra egy nagyobb csapattal, ahol bosszút állt, nagy zsákmányt ejtett és sok mindenkit megölt a lakosságból (akik magyarok voltak). Mivel az autóban ült a sofőr és _____ elvtársnő fia, én jelekkel intettem, hogy hallgasson, ne beszéljen ilyesmit. Ő nehezen értette meg, hogy miért kellene hallgatnia.
Nem tudom, hogy ez a tény megfelel-e a történelmi valóságnak, vagy sem, mindenesetre, amikor megtudtam, hogy Könczei nálunk lesz alkalmazva, a szerkesztőségben felhívtam a figyelmét _____-nek, hogy beszélni kellene Könczei-vel, hogy ne beszéljen ilyesmikről, és általában a jövőben vigyázzon arra, hogy mit beszél és mikor, mivel egy folyóirat képviselője lesz. Ugyanakkor szeretném felhívni a Szekuritáté megfelelő fórumait arra, hogy emiatt nem szükséges Könczei alkalmazását leállítani. Ez az ember majdnem szenved az éhségtől, nemegyszer megkínozták, kidobták a munkahelyéről, őt is és a feleségét is, aki ártatlan, és azt gondolom, hogy itt az ideje, hogy ő is alkalmazásba kerüljön, hogy neki is biztosítva legyen az exisztenciája, jelen helyzetben, mint a folyóirat terjesztője, egy olyan munkakörben, ami nem politikai jellegű, hanem kereskedelmi.

Kovács

Kolozsvár, 1968. nov. 2

A büró megjegyzése: Könczei Adam a nyomozott személyek adatbázisában szerepel.
Feladatok: A K. A.-al való beszélgetései során igyekezzen lecsillapítani, fokozatosan bebizonyítani neki, hogy bizonyos állításai alaptalanok. Óvatosan azonban, hogy nehogy eltávolítsa magától.
Intézkedések: Jelentés a mappába –
Oprea kapitány

Informator: Kovacs
Cpt. Oprea Floreian
Casa: Panaitescu
2 nov. 1968.
Notă informativă
441

Luna trecută, cînd am venit inapoi de la Oradea cu mașina, trecind pe la Huedin, Könczei Ádám ne-a povestit, că în această localitate Mihai Viteazul a făcut un măcel. Oamenii lui au incercat să colecteze cu forță alimente de la oameni, și au făcut și acte de viol contra unor femei. Populația din orășel insă a rezistat și după o bătaie a omorît pe ciți-va dintre ostașii lui Mihai. Ceilalți, rămași in viață au fugit inapoi la Mihai, care venind inapoi cu o Ceată mai mare la Huedin unde s-au răsbunat, luind pradă mare și omorind mulți dintre locuitori (care erau maghiari). Dat fiind că era în mașină șoferul și fiul tovarășei ____ eu am atras cu semne atenția lui, să tacă, să nu vorbească astfel de lucruri. El a ințeles cu greu că de ce să tacă.
Nu știu, dacă acest fapt corespunde realității istorice sau nu, insă in redacție am atras atenția lui ______, cind am aflat, că Könczei va fi angajat la noi, că trebuie vorbit cu Könczei, să-i atragem atenția, să nu vorbească asemenea lucruri, și in general să aibă grije in viitor, că ce vorbește și unde, căci va fi reprezentantul unei reviste. Totodată țin să atrag atenția forurilor respective ale Securității, că pentru acest fapt nu este cazul, ca Könczei să fie oprit in angajarea lui. Acest om aproape că sufără de foame, a fost maltratat nu odată, afost aruncat de la servici și el și soția sa, care este nevinovată și cred ca ar fi cazul să fie angajat și el, să aibă asigurată și el existența, in caz actual ca un acvizitor al revistei, o muncă, care nu este politica, ci comercială.

Kovács

Cluj, la 2 nov. 1968

N.B. Könczei Adam este în baza de lucru.
Sarcini: În discuțiile pe care le va purta cu K. A. să încerce să-l tempereze, să-i dovedească argumentat netemeinicia unor susțineri pe care le face. Va avea însă grijă pentru a nu-l îndepărta.
Măsuri: Nota la mapă –
Cpt. Oprea

A lehallgatási jegyzőkönyv teljes szövege:

ÁLLAMBIZTONSÁGI TANÁCS SZIGORÚAN TITKOS
KOLOZS MEGYE BIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGE _______ sz. példány
- I Szekció – - Municípium
447

K I V O N A T
—————
————–

a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából 1968. 09. 26.-ról

______________
. . . . . . . . . . .
14,45-kor BARTHA visszatér a kicsi irodába, ahol egy úr várja.
BARTHA azt mondja ennek az embernek, hogy nagyon sikerülten (sic!) értékeli az írásait, és úgy gondolja, hogy a helye már rég a „KORUNK”-nál kellene, hogy legyen, de mivel ideges és a nemzeti kérdésekben veszélyezteti a magyar kisebbség nemzeti érdekeit, nem veheti fel.
BARTHA rámutat arra, hogy nemrég a tudomására hozták, hogy az úr, amikor egyszer az autóval utazott, egy olyan idegen előtt, aki ideológiai szmpontból idegennek tekinthető, olyan problémákról kezdett el beszélni, amelyeket nacionalistának lehet tekinteni, mert a románokra és MIHAI VITEAZUL-ra vonatkoztak. (tehát BARTHA beszélgetőtársa KONCEI ADAM, akiről _______ 1968. IX. 24-én egy beszámolót tartott) BARTHA kifejezést adott annak a meggyőződésének, hogy az az idegen, amelyik hallotta, mint mondott az úr, biztosan jelentette a problémákat, amelyek azonnal belekerültek a dossziéjába.
Számonkéri tőle, hogy nem fegyelmezett és nem gondolkozik, így könnyedén kellemetlenségeket okozhat. Ha így viselkedik, újra a Szekuritátéra kerülhet, ahol ismerik a gyenge pontjait, és így arra fogják használni, amire akarják.
BARTHA felhívja a személt figyelmét arra, hogy vigyázzon, hogy kivel és miről beszél. Itt lenne az ideje annak, hogy az úr megígérje, hogy ezentúl olyan magatartása lesz, amelyik nem veszélyezteti a magyar kisebbséget, hogy ezentúl fegyelmezett lesz és nem okoz konfliktusokat.

Ennek a témának a kapcsán még a következő beszélgetés folytatódik:
../..

- 2. -

B. – Neked érdeked, hogy konfliktusokat okozzál?
Az úr: – Nem. De az az illető besúgó?
B. – Nem, nem. A környezetedben több százezer olyan ember van, aki nem besúgó, de ugyanakkor informálják a pártot, vagy más személyeket arról, hogy „kérem, ez egy veszélyes alak”.

Az úr – De nem ismeri a történelmet, úgyhogy lehet, hogy nem is értette, mi a probléma.
B. – Az lehetséges.
Az úr – Én csak utalásokat tettem. Miközben Nagyvárad fele mentünk (megszakítja)
B. – De az az érdeked, hogy mindig feszült hangulatot teremtsél?
Az úr – Végül az az ügy nem is vált a beszélgetés tárgyává. Csak futtában említődött meg. Egy kényesebb beszédtéma merült fel a KISANTANTRÓL.
B. – De az jó, hogy mind ilyen problémákról beszéljenek? Kérdezlek: te nem érzed, hogy ez veszélyes? Az a te dolgod, hogy mit csinálsz a családoddal! De mit kezdesz azzal az intézménnyel, amelyiket veszélybe sodrod? Nem biztos, hogy a „MUVELODES” fel fog venni, mert ki fogják kérni a véleményt, és azt fogják mondani „Vigyázat, ez az ember gyanús, mert könnyen befolyásolható, és provokálható. Egy olyan ember vagy, aki bajt okoz”. Nem vagy képes arra, hogy megváltozzál? Te nem tudod, hogy a kisebbségi harchoz fegyelemre van szükség? A kollégák is és a tanárok is óvakodnak tőled, hogy ne okozz nekik kellemetlenségeket. Meg kell értened, hogy akárhová mész, az emberek úgy félnek tőled, mint a tűztől! Nem változhatna meg ez a helyzet? Én benne volnék, hogy ____-vel együtt garanciát vállaljunk érted! Egyszer garanciát vállaltam érted. Én szeretném ezt, azzal a feltétellel, hogy tegyél egy ígéretet. Ha megígéred nekem és ____-nek, hogy soha, sehol és senkivel nem fogsz provokáló dolgokat beszélni, akkor mi szívesen befogadnánk ide a Korunkba.
Az úr – Tanár úr, tökéletesen igaza van, de azt szeretném mondani…
Mindezek után BARTHA és a személy beszélgetve kimennek, így csak szófoszlányok hallatszanak, amiből az derül ki, hogy az illető nem vállalja, hogy ígéreteket tegyen, nem fogadja el azt a feltételt, amivel fel tudnák venni a KORUNK-hoz. Még hallatszik néhány szófoszlány _____-el kapcsolatban, akivel az illető levelezik, majd 15,00-kor mindketten elmennek, mivel valaki, aki be akarja zárni az irodákat, kidobja őket.

- ooo -

CONSILIUL SECURITATII STATULUI STRICT-SECRET
INSPECTORATUL DE SECURITATE AL Exempl. nr. ____
JUDEŢULUI CLUJ 447
- Secţia I- Municipiu –

E X T R A S
—————
————–
din materialul T.O. de la postul
„BARTHA” din 26.09. 1968
______________
. . . . . . . . . . .
La orele 14,45 BARTHA intră în biroul cel mic unde este aşteptat de un domn.
BARTHA îi spune acestui domn, că îi apreciază scrierile foarte reuşit şi consideră că locul lui de mult ar trebui să fie la „KORUNK”, dar pentru că este un om nervos şi în probleme naţionale periclitează interesele naţionale ale minorităţii maghiare, nu poate să fie angajat.
BARTHA arată că nu de mult i s-a adus la cunoştinţă că domnul, călătorind odată cu maşina, în prezenţa unui străin care din punct de vedere ideologic poate fi considerat străin, a început să vorbească despre unele probleme care pot fi considerate naţionaliste, pentru că se referea la români şi MIHAI VITEAZUL. (deci interlocutorul lui BARTHA este KONCEI ADAM despre care _______ ziua de 24. IX. 1968 a făcut o relatare). BARTHA îşi manifesta convingerea, că acel străin care a auzit cele spuse de domnul, cu siguranţă a reportat problemele, care au fost trecute imediat în dosarul dînsului.
Îi reproşează faptul că nu e disciplinat şi nu se gîndeşte deci poate cauza neplăceri cu uşurinţă. Dacă se comportă aşa, poate ajunge din nou la Securitate, unde îi sunt cunoscute punctele vulnerabile şi astfel îl vor folosi la ce vor.
BARTHA îi atrage atenţia individului asupra faptului, să aibă grijă cu cine şi ce anume discută. Ar fi cazul ca domnul să promită, că de acum înainte va avea o atitudine care să nu pericliteze minoritatea maghiară, că de acum înainte va fi disciplinat şi nu va cauza conflicte.
Pe marginea acestui subiect mai are loc următoarea discuţie:
../..

- 2. -

B. – Ai tu interesul ca să cauzezi conflicte?
Dl. – Nu. Dar individul acela este turnător?
B. – Nu, nu. In jurul tău sînt sute de mii de oameni care nu-s turnători, dar cu toate acestea ei informează partidul sau alte persoane despre faptul că „mă rog acesta este un individ periculos”.
Dl. – Dar nu cunoaşte istoria, astfel e posibil, că nici nu a înţeles problemele.
B. – E posibil.
Dl. – Eu doar am făcut aluzii. Aşa cum mergeam la Oradea (într.)
B. – Dar e în interesul tău, ca întotdeauna să creezi o atmosferă încordată?
Dl. – Apoi treaba aceea nu a constituit un subiect de discuţie. Era amintită doar în treacăt. Un subiect mai gingaş de discuţie s-a ridicat în legătură cu ANTANTA MICĂ.
B. – Dar e bine, ca să se tot discute despre asemenea probleme? Te întreb: nu simţi că aşa ceva e periculos? Treaba ta ce faci cu familia ta! Dar ce faci tu cu acea instituţie pe care o pui în pericol? Nu este sigur că „MUVELODES” te va angaja, pentru că se va cere părerea şi se va spune „Atenţie, omul acesta este suspect, pentru că e uşor influenţabil, şi provocabil. Est un om care face pagube”. Nu eşti în stare să te schimbi? Tu nu şti, că lupta minoritară cere o disciplină? Atît colegii, cît şi profesorii se feresc de tine, ca să nu le cauzezi neplăceri. Trebuie să înţelegi, că ori unde mergi oamenii se tem de tine aşa cum se tem de foc! Nu s-ar putea schimba această situaţie? Eu aş fi de acord ca împreună cu ______ să garantăm pentru tine! Odată am garantat pentru tine. Eu aş dori şi aş pune condiţia, ca să faci o promisiune. Dacă ne promiţi mie şi lui _______, cp niciodată, nicăieri şi cu nimeni nu vei discuta probleme provocative, atunci noi cu plăcere te-am primi aici la Korunk.
Dl. – Aveţi perfectă dreptate domnule profesor, dar vă spun…
După toate acestea BARTHA şi individul ies discutînd, din cele spuse de ei se aud doar frînduti de cuvinte, din care rezultă că individul nu se angajează să facă promisiuni, nu acceptă condiţia cu care ar putea fi angajat la KORUNK. Şi se mai aud drînturi de cuvinte referitoare la __________ cu care individul corespondează apoi la orele 15,00 cei doi pleacă, fiind daţi afară de cineva care vrea să încidă (sic!) birourile.
- ooo -

Azt, hogy édesapám mikor került a Korunkhoz, az „Aczél” fedőnevű informátor 1968. december 28-i jelentéséből lehet pontosan tudni: „Folyó év november 22-én megérkezett az 1968/330-as számú Határozat, amely által az Állami Bukaresti Nyomdai és Lapkiadó Vállalat [I.S.I.A.P - Intreprinderea de stat pentru imprimate și administrarea publicațiilor București], adminisztratív vezetőszervünk, 1968 október 1-i kezdettel kinevezte KÖNCZEI ÁDÁM-ot technikai szerkesztői állásba 1325 lejes fizetéssel.” (433. old. A jelentés teljes szövegét lásd lennebb.)

Rövid visszatekintés

Ismétlésképpen: erre a lépésre 11 évvel azután került sor, hogy édesapámat végleg kitették a tanügyből az ötvenhatos eseményekkel kapcsolatos vádak alapján. Ekkor, 1957-ben indították el első ellenőrző dossziéját (Dosar de verificare nr. 457./1957 III. 13 – 1957 XI. 12). Ezután édesapám 1958 folyamán egy éven keresztül a kolozsvári Folklórintézetben dolgozott, ahonnan a korábbi vádak miatt végül szintén menesztették, majd ezt követte egy intermezzó 1962 és 1964 között a kolozsvári nyomdavállalatnál, ahova előbb korrektorként alkalmazták, majd lefokozása után vágómunkásként foglalkoztatták. 1964-ben ez a munkaviszonya is megszűnt, és egyben „Givan Dănilă” fedőnévvel ellátva megnyitották első személyi követési dossziéját is (DUI 1930./1964. II. 29 – 1967. II. 14.). 1964-től 1968-ig, a Korunkhoz való felvételéig állásnélküli volt, miközben 1965 novembere és 1966 március között bűnügyi nyomozást indítottak ellene államellenességért és tiltott nyomtatványok birtoklásáért (Dosar de anchetă nr. 1115./8242) Végül a szekuritáté úgy döntött, nem indít ellene bűnügyi eljárást, így megúszta a börtönt, és szabadlábon tengette életét édesanyám, mint családfenntartó és két gyermeke mellett egészen addig, míg a Korunk nem alkalmazta.

A párt, a szeku és a Korunk. Függőségi viszonyok

Hogyan válhatott valaki a szerkesztőség tagjává? Ezt formálisan a megyei pártbizottság döntötte el, de a dossziét olvasva arra következtethetünk, hogy a szekunak minimum vétójoga lehetett. Ezt a “Kovács” fedőnevű informátor is jól tudhatta, amikor jelentésében arra kéri a szekut, ezúttal legyen elnéző: „amikor megtudtam, hogy Könczei nálunk lesz alkalmazva, felhívtam a figyelmét _____-nek a szerkesztőségben, hogy beszélni kellene Könczei-vel, hogy ne beszéljen ilyesmikről, és általában a jövőben vigyázzon arra, hogy mit beszél és mikor, mivel egy folyóirat képviselője lesz. Ugyanakkor szeretném felhívni a Szekuritáté megfelelő fórumait arra, hogy emiatt nem szükséges Könczei alkalmazását leállítani.” („Kovács” jelentése, 1968. november 2. A jelentés teljes szövegét lásd a következő bejegyzésben.)

Bár a határozatot, aminek nyomán édesapám végre kenyérbe léphetett, az Állami Bukaresti Nyomdai és Lapkiadó Vállalat adta ki, az álláskérést először a megyei pártbizottságnak kellett jóváhagynia. Ezt szintén “Aczél” ügynöknek egy korábbi jelentéséből tudhatjuk, amelyik arról értesíti a szekut, hogy: „Folyóév október 7-én egy javaslatot terjesztettek a megyei pártbizottság elé (a Tudományos és Kulturális fiókhoz), amelyben a Korunk szerkesztőség vezetősége kéri KONCZEI Adam technikai szerkesztőként való alkalmazásának a jóváhagyását (1025 lej fizetéssel).” („Aczél” jelentése 1968. október 9., 445. old.)

„ACZÉL” jelentése:

Informator: Aczel
Cpt. Oprea Florian
Casa: Panaitescu
9. oct. 1968

Notă informativă

În ziua de 7 octombrie a.c. a fost înaintată comitetului judeţean de partid (secţia Ştiinţă şi Cultură) o propunere, în care conducerea revistei Korunk cere consimţămînt în legătură cu angajarea lui KONCZEI Adam la un post de secretar tehnic (cu un salariu de 1o25 lei). In propunerea scrisă a fost arătat faptul că în ultimul timp numitul a obţinut un rezultat excelent în organizarea abonaţilor (cca 15o la număr), Inainte de propunere au fost discutate caracteristicile lui Konczei între ______ şi _______. A fost subliniat că numitul a avut manifestaţiuni naţionaliste retrograde, dar a fost arătat totodată că în colectivul revistei caracterul lui Konczei se va schimba în mod radical. Se mai menţine dorinţa ca în locul lui _____ şi ______ să fie angajat :::::::::::::::: în locul căruia la UTUNK va tree :::::::::::::::: soţia redactorului-şef :::::::::::

Cluj, la 9 oct. 1968. Aczél

N.B. Konczei Adam este în baza de lucru.
Sarcini: Să se apropie şi să caute să fie cît mai mult în anturajul lui Konczei, ţinind seama că acesta va fi angajat la redacţie. Pe cît este posibil să-l influenţeze pozitiv şi să-l determine să renunţe la anumite planuri „îndrăzneţe” pe care are după angajarea la revistă.
Măsuri: Nota la mapa de lucru.
Cpt. Oprea Florian (semnătură)

„ACZÉL” jelentése magyar nyersfordításban:

Inf[ormátor]: Aczel
Oprea Fl[orian] kapitány
A Panaitescu házban
1968. okt. 9.

Jelentés

Folyóév október 7-én egy javaslatot terjesztettek a megyei pártbizottság elé (a Tudományos és Kulturális fiókhoz), amelyben a Korunk szerkesztőség vezetősége kéri KONCZEI Adam techinkai szerkesztőként való alkalmazásának a jóváhagyását (1025 lej fizetéssel). Az írott javaslatban kimutatták, hogy az utóbbi időben nevezett személy kitűnő eredményt ért el az előfizetők beszervezésében (számszerint kb. 150-et). A javaslattevés előtt ____ és _____ Konczei tulajdonságait vitatták. Kihangsúlyozták, hogy nevezett személynek nacionalista és retrográd megnyilvánulásai voltak, de arra is rámutattak egyben, hogy a szerkesztőség közösségében Konczei természete radikálisan meg fog változni. Még fenntartják azt az óhajt ezenkívül, hogy _____ és ______ helyébe alkalmazzák ______-t: akinek a helyébe az UTUNKhoz _____ fog kerülni, _____ főszerkesztő felesége.

Kolozsvár, 1968. október 9. Aczél

A büró megjegyzése: Könczei Adam a nyomozott személyek adatbázisában szerepel.
Feladatok: Közeledjen minél jobban Konczeihez és próbáljon minél többet a közelében lenni, figyelembe véve azt, hogy alkalmazni fogják a szerkesztőségbe. Amennyire lehetséges, befolyásolja pozitív irányba és vegye rá, hogy miután alkalmazzák a folyóirathoz, mondjon le bizonyos „merész” terveiről.
Intézkedések: Jelentés a mappába.
Oprea kapitány

„Soha nem szabad elfelejtened, hogy létezik egy Szekuritáté”

A szeku a maga során nyomon követte az alkamazás körüli történéseket és folyamatosan ellenőrizte, hogy a szerkesztőségi tagoknak sikerül-e rábírniuk édesapámat arra, hogy megfelelőképpen viselkedjék ahhoz, hogy a rendszer “katonájává” válhasson. (Ez onnan jutott eszembe, hogy célszemélyként is “Katonának” nevezték el.) A megfelelő viselkedés az öncenzúra gyakorlását jelentette annak a helyzetnek a felismerése és megemésztése alapján, hogy a szerkesztőség helyiségiben állandó lehallgatókészülékek voltak elhelyezve, valamint annak, hogy a többszemélyes interakciókban nagy valószínűséggel mindig részt vett legalább egy informátor. Vajon tudomásuk volt-e az embereknek erről a helyzetről? Nagy valószínűséggel igen, legalábbis ez olvasható ki a lehallgatási jegyzőkönyvekből, amelyek arról tanúskodnak, hogy a személyes beszélgetések gyakran nem annyira a párbeszéd stiláris jegyeit viselték magukon, hanem inkább azokra a színdarabokra hasonlítottak, amelyekben a színészek néha kiszólnak a közönség felé: “tudom, hogy itt vagy, tudom, hogy hallod amit mondok”. A szekuritátéra való utalás és hivatkozás mindenesetre a lehallgatott beszélgetések egyik visszatérő témája, például így: „Számonkéri tőle, hogy nem fegyelmezett és nem gondolkozik, így könnyedén kellemetlenségeket okozhat. Ha így viselkedik, újra a Szekuritátéra kerülhet, ahol ismerik a gyenge pontjait, és így arra fogják használni, amire akarják.” (Kivonat a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából 1968. szeptember. 26., 447. old. A kivonat teljes szövegét lásd a következő bejegyzésben.)

Kemény ára volt tehát annak, hogy valaki bekerülhessen a rendszerbe és abban meg is maradhasson. Ez az ár az elhallgatás, a tabutémák elkerülése és az állandó felügyeletbe való beletörődés volt. Amikor édesapámat felvették, tisztán megmondták neki: a Korunk elfogadja és betartja ezeket a játékszabályokat, amennyiben ő megszegi, nemcsak magának fog kellemetlenséget okozni.

„CÖNCEI –nek soha nem szabad elfelejtenie, hogy létezik egy állambiztonság, amelyik működhet jól vagy rosszul, de az a feladata, hogy fenntartsa a csendet és a békét, ami azt is jelenti egyben, hogy a „Korunk” is a felügyelete alatt áll. Bármit csinál az ember, tudnia kell, hogy valamilyen mértékben felügyelik. A „Korunk” szerkesztősége ezt a dolgot mindig figyelembe vette, és ezért sohasem volt semmilyen kellemetlensége. Világos azonban, hogy ha valakinek a szerkesztőségen belül nincs felelősségtudata és nem elég okos, a „Korunk” szerkesztősége rosszul fog járni.” (Kivonat a „BARTHA” O[peratív] T[echnika] állandó lehallgatási jegyzőkönyvből, 1968. november 22., 435. old. A teljes jegyzőkönyv szövegét lásd lennebb.)

“Bartha” ellenőrzése

Nem gondolom azt, hogy minden olyan vezető pozícióban levő személyt, aki ezeket a játékszabályokat elfogadta, a rendszer feltétlen hívének kellene tartanunk. Az ő életük bizonyos értelemben még pokolibb lehetett, mint az egyszerű mezei megfigyelteké, mivel ők voltak az állandó lehallgatások főtárgyai. Mindazok, akik éppen ott dolgoztak, lézengtek, vagy odatévedtek, mellékes áldozatokká váltak, akik közül csemegézni lehetett. A lehallgatások során bizonyára azoknak az embereknek a lojalitását, megbízhatóságát ellenőrizték folyton folyvást, akik kiemelt helyezetűek voltak, és így feltételezték róluk, hogy nagyobb befolyással bírnak. Hogy részükről egy tudatosan felvállalt stratégia része volt az, hogy igyekeztek az elvárásoknak megfelelően egy olyan beszédmódot kitermelni, amelyik a rendszerhűséget volt hivatott bizonyítani? Valószínűleg igen. Talán azt képzelték, hogy csakis akkor tudnak érdemben tenni valamit a közösségükért, ha megtartják relatíven fontos pozícióikat, ezért „önfegyelmezték” magukat. „Te nem tudod, hogy a kisebbségi harchoz fegyelemre van szükség?”, így dorgálta Balogh Edgár édesapámat az egyik lehallgatott beszélgetésük során. (Kivonat a „BARTHA” O[peratív] T[echnikai] állomás anyagából 1968. szeptember. 26., 447. old. A teljes szöveget lásd a következő bejegyzésben.). Én el tudom hinni, hogy mindezt őszintén gondolták. Abban viszont már nem vagyok olyan biztos, hogy ez a stratégia helyes volt. Hosszútávon, úgy látszik, hogy nem annyira.

A megfigyelés tárgya tehát itt nem önmagában édesapám volt, hanem a szerkesztőségi tagok, elsősorban pedig a “Bartha” fedőnévvel ellátott Balogh Edgár, akkoriban főszerkesztőhelyettes, és édesapám pártfogója volt. A dossziéban közölt információk szerint ő volt az, aki korábban már a nyomdához való felvételét is elősegítette, ezúttal pedig ő támogatta azt, hogy a Korunkhoz kerüljön. (“1960-ban [sic!] Balog Edgar segítségével a kolozsvári Nyomdavállalatnál alkalmazzák, korrektorként” – Intézkedési terv, 1964. február 27., 17 old.) A szeku ki nem mondott “deal”-je ez lehetett: ha Balogh Edgár keménykezűen jár el párfogoltjával, nem támogatja annak “elhajlásait”, sikerül elhallgattatnia, felveheti a szerkesztőségbe. Balogh Edgár belement az alkuba. Meg vagyok győződve, hogy édesapám javát akarta.

Az állandó lehallgatás Balogh Edgár esetében egyébként nem ért véget a szerkesztőség falainál. Saját otthonába is állandó lehallgatóállomást szereltek, mint ahogyan “Goga” és valószínűleg “Kádár” esetében is. Mindezt a lehallgatási jegyzőkönyvek arhiválási rendszerének az értelmezéséből hámozgatom ki. A lehallgatási jegyzőkönyveket és kivonatokat ugyanis nem az elhelyezett készülékek technikai adatai szerint rendszerezték, hanem a célszemélyként kezelt lehallgatott vezető beosztású személyek identitása szerint. Így ugyanazokkal a szerkesztőségben elhelyezett lehallgatókészülékekkel felvett beszélgetések azonosítója hol egyik, hol másik személy fedőneve volt. A családi otthonokban elhelyezett állandó lehallgatóállomásokat szintén a személyek fedőnevével azonosították be. Azt, hogy egy célszemélyről készült felvétel helyszíne a szerkesztőség, vagy az illető magánlakása volt-e, onnan lehet tudni, hogy a szerkesztőségi felvételek esetében feltüntették, hogy “redacție”, vagy ”red.”, vagy egyszerűen R. („szerkesztőség”, „szerk.”, „Sz”).

Valahogy így:
T. O. ”BARTHA” = állandó lehallgatóállomás Balogh Edgár magánlakásán;
T. O. ”BARTHA” – redacție = állandó lehallgatóállomás a szerkesztőségben, Balogh Edgár beszélgetése.

„Aczél” ellenőrzése

Nem az állandó lehallgatás volt azonban az egyetlen hatékony ellenőrző módszer. A „résztvevő megfigyelést” gyakorló ügynökök azonkívül, hogy élhettek az interakcióba való beavatkozás előnyével, jelentéseikben értelmezőkészségüket is kamatoztathatták. Így volt ez legalábbis az olyan karrierügynökök esetében, mint „Aczél”, akinek a jelentései terjedelmük, kimerítő tartalmuk és saját kezdeményezésű megjegyzései által arra utalnak, hogy azon kevesek közé tartozhatott, akik ezt a pályát valóban hivatásuknak tekintették. „Aczél”, aki közeli munkatársa volt Balogh Edgárnak, árgus szemekkel ügyelte, betartják-e a szerkesztőségben a párt és a szeku által előírt szabályokat.

„Bartha” fedte apámat, „Barthá”-t és munkatársait ellenőrizte „Aczél” és munkatársai, „Aczél” sem úszta meg azonban… Hiába volt buzgó mócsing, és igyekezett a legvonalasabb és legkimerítőbb jelentéseket benyújtani, benne sem bíztak meg teljesen. (Hogy tovább haladva, a párt ellenőrizte-e a szekut, vagy a szeku a pártot, arról sokat vitáznak mostanában.) Az „Aczél” jelentésének végére biggyesztett megjegyzések között mindesetre Oprea kapitány parancsba adja: „Ellenőrizni az állandó lehallgatóállomáson keresztül. Az informátor őszinteségéről jelentést készíteni.” Hogy édesapám megbízott-e valakiben, illetve, hogy megbízott-e benne valaki ebben a közegben, nem tudom. De foglalkoztat a kérdés.

„ACZÉL” jelentése:

N.B. Könczei Adam este în baza de lucru. La intervenția lui ______ a fost angajat la revista Korunk.
Sarcini: Să se ocupe mult de Könczei ptr. a-l determina să renunțe (sau cel puțin să se obțină) la discuțiile naționaliste și dușmănoase pe care le-a purtat pînă în prezent. Să ne informeze în permanență asupra comportării și atitudinii pe care o are. Dacă nu cumva totuși _________ îl folosește în acțiunile sale.
Măsuri: Nota la dosar. Se verifică prin T.O. Se va face raport de verificare sincerității informatorului.
Cpt. Oprea

„ACZÉL” jelentése magyar nyersfordításban:

Inf[ormátor]: Aczel
Oprea Fl[orian] kapitány
A Panaitescu házban
1968. XI. 28.
3 pl

Jelentés
433

Folyó év november 22-én megérkezett az 1968/330-as számú Határozat, amely által az Állami Bukaresti Nyomdai és Lapkiadó Vállalat [I.S.I.A.P - Intreprinderea de stat pentru imprimate si administrarea publicatiilor Bucuresti], az adminisztratív vezetőnk kinevezi KÖNCZEI ÁDÁM-ot technikai szerkesztői állásba 1325 lejes fizetéssel 1968 október 1-ével kezdődően.
Miután a vezetés értesült a határozat elfogadásáról, rögtön egy rövid beszélgetést tartott nevezett Könczeivel, _______________________________ jelenlétében.
Rögtön, miután értesítették a vezetőséget a Határozat megérkeztéről, egy rövid beszélgetést tartottak nevezett Könczeivel, _________________ jelenlétében.
_____ gratulált Könczeinek, majd jelezte, hogy ez az alkalmazás az előző évekhez képest nagy ugrást jelent nevezett életében és egyben valamelyes rehabilitálást biztosít az intellektuális munka terén. Természetesen – mondta _____ ez az állás más feladatokkal is jár, pontosabban az előfizetések megszervezésével, olyan feladatokkal, amelyek eredményességében bíznak az előzetesen kifejtett munka alapján.
_____ még kifejtette, hogy bár ezek a feladatok nem felelnek meg teljes egészében Könczei felkészültségének és tanulmányainak, mégis teljesítenie kell azokat ahhoz, hogy teljesen rehabilitálják. Mindeközben meg lesz engedve az, hogy a szaktanulmányait publikálják, mind a Korunk hasábjain, mind más magyar nyelvű kiadványokban.
”Gondolom, mondta _______ , hogy ön meg van győződve az általunk mi jóindulatunk és az általunk nyújtott elvtársi segítség felől, és a munkájával fogja mindezt visszafizetni, egy olyan lelkes munkával, amelyet elvhűen fog végezni a folyóiratunk társadalmi szerepének a fenntartása érdekében.”
_____ megjegyezte, hogy _____ nagyon udvarias volt, és valamennyire – diplomatikusan beszélt. Ő ______ sokkal szigorúbb és ezért egyenesen fog beszélni. „Könczei – mondta ő – egy értékes, egybehangzó segítséget kapott az egész szerkesztőségi közösség részéről. Ha Könczei meg szeretné köszönni ezt a kollektív segítséget, akkor ezt ne szavak által, hanem cselekvésein keresztül tegye. Mi tudjuk mindannyian, hogy Könczei elvtárs sok hibát követett el élete során, olyan tévedéseket, amelyek személyes egyoldalú és nacionalista nézőpontjaiból fakadtak, mivel ő mindeddig nem volt képes a szocialista építkezést másképpen nézni, mint torz előítéletekkel, a párt és az államhatalom iránti előítéletekkel.
Hogyha Könczei áttekintené azt, hogy milyen fejlődésen ment keresztül a Korunk 1957-től 1969-ig, levetkőzné az előítéleteit, mivel ez a tizenkét év mint tartalmilag, mint formailag (ami a grafikai kivitelezést illeti) a párt és a kormány multilaterális segítségét bizonyítja, ami mint pénzügyileg, mint tematikailag megmutatkozik: ennél még több! az olvasótábortól kapott segítség mindig is a párt és a kormánytól kapott segítség mögött maradt.
_____ azonnal megjegyzi: ____ így van! Az olvasó nem tudja, hogy a mi 8 lejes folyóiratunk az államunknak 18-20 lejébe kerül számonként. Pontosan ezt a segítséget kell értékelnie Ádámnak, és méltányosan gondolkoznia. Ő nagyon aktív, érzékeny és mindig elhamarkodott. „Arra kérünk – folytatta _______ – hogy szabadulj meg „megváltói” allűrjeidtől. Ha van valami a lelkeden, mondd el nekünk, de ne indíts elhamarkodott és méltánytalan beszélgetéseket a nyilvánosság előtt. Tudnod kell, hogy a Korunknál elfoglalt bármilyen funkció politikai és ideológiai felelősségvállalással jár. Te – a folyóirat olvasói között – a folyóirat vezérvonalát fogod képviselni, és – kihangsúlyozom – mindig fent fogod tartani a szerkesztőség tekintélyét a hatóságokkal és jogi személyiségekkel szemben. Röviden és nyersen: fogd be a szádat! Ne feledd el, hogy a szekuritáté létezik, és nem alszik. Nekünk eddig nem volt semmi bajunk a szekuritátéval, és nem is szeretnénk, ha kellemetlenségeink lennének velük. És most munkára fel, mutasd meg nekünk, hogy fel tudod vinni a folyóirat pédányszámát 3500-re…
Könczei a beszélgetés alatt meg sem szólalt, de nagyon megindult volt és valamelyes szégyenérzetet mutatott az említett hibái miatt. Csak annyit kérdezett: mikor beszélhetnénk meg a javaslatait a bérletek szervezésével kapcsolatban?

Kolozsvár, 1968. november 28. Aczél

A büró megjegyzése: Konczei Adam a nyomozott személyek adatbázisában szerepel. _____ beavatkozása nyomán vették fel a Korunkhoz.
Feladatok: Foglalkozzon sokat Könczeivel azért, hogy rávegye arra, hogy lemondjon (vagy legalább visszafogja magát) a nacionalista és ellenséges beszélgetésekdől amelyeket a mai napig folytatott. Folyamatosan informáljon bennünket arról, hogy hogyan viselkedik és milyen magatartása van. Vajon _______ mégis nem használja fel az akcióiban.
Lépések: Jelentés a mappába. Ellenőrizni az állandó lehallgatóállomáson keresztül. Az informátor őszinteségéről jelentést készíteni.
Oprea kapitány

A lehallgatási jegyzőkönyv teljes szövege:

A lehallgatási jegyzőkönyv kivonata magyar nyersfordításban:

ÁLLAMBIZTONSÁGI TANÁCS SZIGORÚAN TITKOS
KOLOZS MEGYE BIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGE 1. Példány _______ sz.
435-436.
K I V O N A T

„BARTHA” O[peratív] T[echniká]-ból – Szerkesztőség
(1968. XI. 22.)
. . . .
Egy adott pillanatban beszélgetés kezdődik _____ úr és CÖNCEI ADAM között.
CONCEI-nek a szerkesztőségbe való alkalmazása kapcsán felhívja a figyelmét arra, hogy milyen felelősség fog rá hárulni a KORUNK szerkeszőségében, és arra, hogy a szerkesztőségen belül egyetértés kell, hogy uralkodjék.
Közbelép az az úr, aki fontosnak tartja, hogy felhívja CÖNCEI-nek a figyelmét arra, hogy legyen nagyon óvatos azzal kapcsolatban, hogy miről és hogyan beszél a vidéki értelmiségiekkel.
Felhívja a figyelmét arra, hogy amikor az ember vidéki kiszállásokra megy, nem tudhatja, hogy kivel áll szóba, ezért nem engedheti meg magának, hogy politikai vagy másszerű komentárokat, vagy megjegyzéseket tegyen. Hogyha az ember nem veszi ezt figyelembe, kellemetlenségei lehetnek. Ezért KÖNCEI meg kell, hogy védje magát, és meg kell, hogy védje a szerkesztőséget is.
Közbelép ____ aki arra mutat rá, hogy CÖNCEI kell, hogy tudja, hogy az igazságtalanságok észrevételezésének létezik egy hivatalos módja, éspedig az, hogy azokat a pártnak kell jelenteni. Ő kell, hogy tudja, hogy az agitációnak nincs semmi haszna és az ilyesmi pontosan a „Korunk” kárára válna. CÖNCEI-nek nem szabad beleártania magát olyan problémákba, amelyek nem tartoznak rá és a tevékenységi területéhez.
Hogyha valamilyen mondanivalója van az igazságtalanságokkal kapcsolatban, menjen a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsához és jelentse az észrevett problémáit, anélkül, hogy azelőtt azt a barátokkal és az olvasókkal megvitatná.
CÖNCEI –nek soha nem szabad elfelejtenie, hogy létezik az állambiztonság, amelyik működhet jól vagy rosszul, de az a feladata, hogy fenntartsa a csendet és a békét, ami azt is jelenti egyben, hogy a „Korunk” is a felügyelete alatt áll. Bármit csinál az ember, tudnia kell, hogy valamilyen mértékben felügyelik. A „Korunk” szerkesztősége ezt a dolgot mindig figyelembe vette, és ezért sohasem volt semmilyen kellemetlensége. Világos azonban, hogy ha valakinek a szerkesztőségen belül nincs felelősségtudata és nem elég okos, a „Korunk” szerkesztősége rosszul fog járni.
KONCEI-nek csak a „Korunk” terjesztéséért kell felelnie, és nem szabad fölösleges kellemetlenségeket okoznia.
Közbelép ____ is, aki felsorolja CONCEI kötelezettségeit a lapterjesztéssel kapcsolatban.

Égető problémákból, elfoglaltságokból, kedvetlenségből emelkedtek elém, illetve emeltem saját magam elé azokat az akadályokat, amelyek egy ideje meggátoltak abban, hogy a bloggal foglalkozzam. Időközben direkt vagy indirekt módon többen az értésemre juttatták, hogy szeretnék, ha végleg abbahagynám az egészet. Azért az sem megy nekem.

Mióta 2009. május 21-én feltettem a 26-ik feljegyzésemet, amelyikben a Bustya Endre (aki a „Szabó Károly”, később „Lăzărescu” fedőnevet viselte) ügynöki minőségének hivatalos felfedése kapcsán ismertettem a Korunkban működtetett – általam kikövetkeztett – ügynöki hálózatot, „Pusztai”-n kívül további informátorok dekonspirálásáról értesített a CNSAS. Időrendi sorrendben 2010. január 18-án keltezték azt a levelet, amelyben a „Szentpéteri Károly”, az „Ovidiu”, a „Vincze János / Vasilescu” informátorok valódi kilétét fedik fel, 2010. február 9-én azt, amelyikben a „Rusz Péter” (aki korábban a „Tatár Péter”, még előbb pedig a „Both Pál” fedőnevet viselte), majd 2010. május 12-én a „Balogh Iosif” fedőnevű ügynökök azonosságát. Őszintén szólva a feltárt esetek közül egyedül a „Balogh Iosif” mögött rejtőző egykori idősebb ismerősünkön lepődtem meg, mivel az „Ovidiu” és a „Rusz Péter” identitására már évekkel ezelőtt magam is rájöttem, „Vincze János / Vasilescu”-ra személyesen nem emlékszem, azt a tényt pedig, hogy „Szentpéteri Károly” azonos a „Szabó Tibi” ügynökkel, és hogy mindkét név Marosi Pétert fedi, már 2007. november 28-i bejegyzésemben jeleztem, így a CNSAS idei értesítése tulajdonképpen akkori észrevételem megerősítése. (Lásd: 21. Id. Marosi Péter, alias „Szabó Tibi” jelentései: kettő és fél. Plusz egy…).

Az imént felsorolt fedőnevű személyek közül hárman elhunytak, „Ovidiu”-val még nem sikerült felvennem a kapcsolatot, „Rusz Péter”-t pedig már értesítettem arról, hogy készülök nyilvánosságra hozni a dekonspirálását és az édesapám dossziéiban fellelhető jelentéseit. A közeljövőben sorra közlöm mindazt, ami velük kapcsolatban az apámról szóló dossziékból kiderül, előbb azonban vissza kell térnem oda, ahol 2009 májusában a történet egyik fonala megszakadt, amikor is édesapám a Korunkhoz került, ahol többek között Bustya Edre, azaz „Szabó Károly”, majd „Lăzărescu” jelentett róla.

Az évfordulók soha nem jöttek be nekem. „Mit csináltam 20 évvel ezelőtt december 21-22-én, mi történt 1990 márciusában Marosvásárhelyen”, kérdezték mostanában, de én nem tudtam hasznos időben rácsatlakozni a kollektív reprezentációkra. Kísértenek a múltbeli képek, de sehogysem sikerül az évfordulókhoz igazítanom a nyilvános emlékezést. Mint ahogy nehezemre esik a brassais „folklórkörről”, a későbbi Bogáncsról is pont most írni valamit, amikor a 25 éves születésnapját ünnepeljük. Azok az emlékfoszlányaim, amelyek megszámlálhatatlanok ugyan, és amelyek az egykori Kolozsvári Brassai Sámuel Ipari Líceum kisdiákjait, tanári karát, igazgatóit, termeit hordozzák, sehogysem akarnak összeállni egy összefüggő történetté. Nem tudok egy koherens elbeszélést összeeszkábálni több év eseményeiről, sok ember bensőséges kapcsolatáról.

Talán könnyebben a nyelvemre jön a szó, ha elkerülöm a Bogáncs „hivatalos” megjelenítését, és az alternatív képek között keresgélek. Persze, mondhatnák sokan, az akkoriban hatóságilag értelmezhető nyelvhasználat szerint „folklórkörnek” nevezett diákcsoport, a későbbi Bogáncs már önmagában is alternatív volt, mivel egy a bevett, tekintélyelvű és hierarchikus rendszerrel szemben egy örömelvű, az önkéntes szerepvállaláson és improvizatív tanuláson alapuló szabadidős foglalkozást kínált az akkori 5-8 osztályos gyerekeknek. A Bogáncs alternativitása azonban nem rekedt az iskola falai közé. Sok közösen megélt kirándulásról, utazásról, házibuliról lehetne megemlékezni, de én most mindezek közül a legfontosabbról akarok mesélni: az első romániai alternatív párt megalakulásáról, a Tehénpártról. Ne kacagjatok, párt volt ez annak rendje s módja szerint, pártvezetőséggel, belépési esküvel, himnusszal.

Az első romániai alternatív párt 1989 előtt: a Tehénpárt

A Tehénpárt „alakuló ülése” az 1988 szeptember 6-a utáni közvetlen napokra esett, megtudhatjuk ezt a kiterjesztett memóriám egyik korpuszából, az 5923/1987 számú megfigyelési dossziém (DUI) 130963. számú telefonlehallgatási mellékletéből (T.O.), ami szerint édesanyám, azaz Tolna Éva beszámol valakinek arról, hogy én (fedőnevemen SIMINA) az öcsémmel, azaz Csongorral együtt Csernátonba utaztunk egy tánctáborba. („Din relatările mamei rezultă că SIMINA și CSONGOR, fratele ei, au plecat în 6 septembrie la CERNAT, într-o tabără de dans.”)

A 0042335. telefonlehallgatási jegyzőkönyv:

Fentebb idézett kiterjesztett memóriám a Tehénpárttal kapcsolatos emlékeim felidézésében sajnos nem segít ennél többet, mert bár édesanyám telefonjának a lehallgatását, ami a dokumentumok szerint 1987 december 28-án vette kezdetét, az utasítások szerint 1988 augusztus 30-án az év végéig , azaz december 2-ig meghosszabbították, a további telefonlehallgatási jegyzőkönyveket már nem csatolták a dossziémhoz, így a Tehénpárt „működéséről” és egyéb részletekről a következő időszakban az ezidáig átadott dokumentumok hallgatnak. Nem marad forrásul a „történelmi rekonstrukció” számára tehát más, csak a belső memória, valamint néhány fénykép és levelezőlap.

Csernátonba, a Haszman ikertestvérek által igazgatott falumúzeumba különféle baráti kapcsolatokon keresztül jutottunk el azon az őszön a bátyámék szepsiszetgyörgyi társaságához, temesvári táncházas barátokkal, személyes ismerősökkel, néhány kolozsvári és egyéb hozzánk tapadt gyerekkel. Jó színes társaság gyűlt össze így, informális sereg a szervezett fafaragó tábor mellé. Szigetnek tűnt a csernátoni kúria bekerített udvara, az én emlékeim szerint felnőttek, gyerekek egyaránt a zavartalan szabadság helyeként laktuk be. A programmatikus tánctanítás napjainknak csak egy részét töltötte ki, a fennmaradó idő nagyrészét átbuliztuk.

Talán egy közös vacsora alatt született meg a Tehénpárt, amikor a fafaragó műhelyben, amelyik egyúttal a gyerekek hálóhelyéül is szolgált, az otthonról hozott összedobott ételek között felbukkant egy tejkonzerv (!). Ha nem csalódok, ráadásul sürített (!!!). A krónikus tejhiányból, a hiánycikkek kultuszából, az értékek közösségi megosztásának az igényéből, a generációkon átívelő iróniából, az összekacsintás és a felszabadultság iránti vágyból, és ki tudja még miből állt össze az az ötlet, ami ha jól emlékszem, a Dögó fejéből pattant ki: alapítsuk meg a Tehénpártot. Az alapelv világos és egyértelmű volt: mindenki tagja lehet, aki szereti a tehéntejet. Befogadó volt az ideológiai alap, de nem hiányzott belőle a pártos szellem elengedhetetlen eleme sem, az ellenségkép. Kik legyenek az ellenségeink? Hát a kecskék. A faluban járva ezért volt mit ünnepelni, de fújolni, akarom mondani mújolni is, attól függően, hogy tehéncsordával találkoztunk-e, vagy csámborgó kecskékkel.

Fényképek a Tehénpárt alakuló üléséről:

„- HÉ, TE!” „- HÉN…???”

Többgenerációs pártként rendezkedtünk be egyből, két külön himnusszal, de egy, mindeki által ismert és használt köszönési formulával. A tehénpárt egyre terjedő tagsága még sok éven keresztül vágta a választ a „Hé, te!” megszólításra: „Héééén?”. A gyerekhimnusz egy kicsit közhelyesre sikerült, de megtörtént ez már más himnuszokkal is. Az a fontos egy himnusznál, hogy milyen átéléssel adják elő szertartásos alkalmakkor. Azt gondolom, a „Boci, boci, tarka…” pont olyan jól működött, mint bármelyik más himnusz. A felnőtt himnusz kellőképen titokratikus volt, az „Add ide a didit, hadd fogjam egy kicsit…” kezdetű dalt csakis a gyerektagozat távollétében énekeltük végig, és ha valamelyik képviselőjük felbukkant, a maradékot elhümmögtük, elmismásoltuk. (De erre nem mernék megesküdni.)

A párt vezetőségét a kor szellemében felülről alakítottuk ki, magától adódott, hogy Dögó, azaz Makai András lépjen a Főbika pozíciójába, és én, mint a gyerekek oktatója, legyek a Főtehén. Bár édesanyám, a „folklórkör” megalapítója nem volt akkor velünk, semmiképpen sem hagyhattuk ki , ezért távollétében Szent Tehénné kiáltottuk ki. Volt még ezenkívül Világ Mámikája is, Péter Julika személyében, aki a tehénpárt címerét, a későbbi Bogáncs jelvényt megtervezte, és főbíraként fungált a számháborúk alkalmával, valamint további sok pártszolga, akik bármilyen tisztség viselése nélkül témogatták az ügyet. Bár a pártfegyelmet szigorúan betartotta, vidám és vakmerő társaság volt a Tehénpárt tagsága, nem vonakodott attól, hogy késő éjszakáig az akkor ritkaságszámba menő Paul Simon-zenére táncoljon a pincében, hogy lóháton és szekéren vágtasson az Ika vára felé, ahol félelmet nem ismerve mászott fel a romos torony tetejére (bár ezen a ponton elismerem, hogy a vezetőség ekkor egy kicsit cidrizett), és hogy a visszafelé úton az ablakon másszon be a túlzsúfolt vonat fülkéibe, hogy nehogy a Brassói állomáson maradva szakadjon le a pártról.

A Tehénpárt tereplátogatása az Ika várához:

Csak remélni tudom, hogy a szeku dolgozói rendelkeztek a megfelelő humorérzékkel, és ennek tudható be a Tehénpárt dokumentáltságának a hiánya. Mint ahogyan azt is remélem, hogy azok közül a gyerekek közül, akik annak idején a „folklórkörbe”, majd a Bogáncsba jártak, és akiknek jó része a Tehénpárt öntudatos tagjává vált, senkinek sem esett nagyobb bántódása azért, mert úgy döntött, hogy kipróbál egy, a hivatalosan előírttól eltérő közösségi életet és szórakozási formát.
És akkor itt zárom soraimat pártos üdvözletemmel: „Hé, te!”

*Nyomtatásban megjelent:
Bogáncs 25. A kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes fennállásának 25. évfordulója alkalmából kiadott emlékkönyv. Szerkesztette: Könczei Csongor. Kolozsvár 2010. 18-23. old.

Még több kép

Kapcsolódó:
A Bogáncs-Zurboló Egyesület Honlapja

http://www.bogancs.ro/

Haszman Pál Múzeum, Csernáton

http://www.sznm.ro/sznm.php?o=filiacsernaton

Ubullal kedélyes, ámde nem túl közvetlen volt a kapcsolatunk a nyolcvanas években. Emlékeim szerint rendszerint a Tibi társaságában találkoztam vele szédült kóválygások, improvizált, vagy be nem jelentett bulik alkalmával. Egyszer jártam a Hajnal negyedbeli lakásán is, amikor Tibi éppen nála lakott, nem tudom már, hogy miért. Tibi ott húzta ki tussal a kinetogrammjaimat, amelyek aztán a Korunkban jelentek meg, abban az írásban, amelyet Ubul a jelentésében is említ. Úgy hiszem, nem tudtam róla, hogy mivel foglalkozik, talán azt sem, hogy mi a teljes neve. Azt hiszem, nem is érdekelt. A nyolcvanas évek végére már nem volt számomra fontos, ki honnan jön, úgyis tudtam, hogy a legtöbbjük eltűnik majd valahol az ismeretlen idegenben, ahonnan nem volt többet visszaút. A napjaim időtlen ideiglenességben teltek, és mint sokan mások, nem vártam másra, csak az útlevélre.

Szóval, amikor a tavaly tavasszal megérkezett a CNSAS dekonspiráló levele, amiben közlik, hogy Simon Ferenc azonos a PUSZTAI fedőnevű ügynökkel, hirtelen nem tudtam, kiről is lehet szó. Aztán hamar kapcsoltam. Nem sokkal azelőtt keresett meg Tibi. Elém teregette frissen kivett követési dossziéjának lapjait, mutogatta az iratokat, többek között Ubul jelentéseit, aki gyerekkori barátja volt. Azt is tudtam, hogy ők ketten már beszéltek erről. Miután megszereztem az elérhetőségét, és felhívtam, egyből elfogadta, hogy találkozzunk, első találkozásunkkor pedig azt is, hogy rögzítsem és publikáljam a beszélgetésünket. Az itt következő beszélgetés szövegét a második találkozásunkkor készített hangfelvétel és a későbbi egyeztetések alapján állítottam össze. Úgy döntöttünk, most közöljük.

A CNSAS dekonspiráló levele:

A CNSAS dekonspiráló levele nyersfordításban:
Ikt. sz. 2009.05.19 P 1168/05
Könczei Csilla figyelmébe
Tisztelt Hölgyem,
A Nyomozati Osztály 2009.03.31-én kiállított S/DI/I/998/2009.03.31 számú feljegyzését figyelembe véve a Szekuritáté Archívumait Vizsgáló Országos Bizottság Kollégiuma 2009.05.07-én tartott gyűlésén, a Saját dossziéhoz való hozzáférhetőségről és a Szekuritáté dekonspirálásáról szóló 2008/24 sz. Kormányhatározat 1 szakaszának 7 bekezdésének alapján, amelyet a 2008/293-as Törvény módosításokkal és kiegészítésekkel elfogadott és összedolgozott a 2008/1-es Határozatával elfogadott Szekuritáté Archívumait Vizsgáló Országos Bizottság Szervezési és Működési Szabályzatának 28 paragrafusával, a Bizottság a saját arhívumában fellelhető dokumentumok alapján, megállapította a „PUSZTAI” fedőnevű informátor identitását, nevezett SIMON Ferenc, született 1957.08.02-én, Kolozsváron, Kolozs megyében, Ludovic és Margareta fiának a személyében.
A többi informátorral kapcsolatosan, akiknek a dekonspirálását kérte, ezúttal közöljük, hogy vizsgálódásainkat folytatjuk és amint eredményre jutunk, értesítjük.
Elnök
Dr. Ladislau-Antoniu CSENDES, egyetemi előadótanár

Gyere, Ubul, beszéljük meg…
[A beszélgetés rövidített és szerkesztett változata. Köszönet Jobb Borókának, aki segített lejegyezni a beszélgetést.]

Nem akartak mindenkiről hallani, csak éppen, aki nekik kellett…

Simon Ferenc Ubul: – Na Csilla, működik a kazettofon? Nem, nem kínzol ezzel engem.
Könczei Csilla: – Tehát én próbálok belegondolni abba az időbe, hogy mi is volt ez az egész. Ezekből a találkozókból a tartótisztekkel, például, gondolom, hogy valamennyire lejött, hogy kik azok a személyek, akiket figyelnek, illetve akiket meg kell figyelni.
S. F.: – Igazából kiderült, hogy nekik megvoltak azok a személyek, akikre ők és a nem tudom hány informátor rá volt állítva. Tehát valahol ők is csak ilyen kisebb irányítók, illetve elosztók voltak, mert teszem azt, voltak olyan személyek, akikről, hogyha szóba került valami, akkor azt nem akarták tudni. Biztos volt bennem olyan, hogy akkor ezt vagy azt megbaszom, ha beszélek róla. Milyen naív dolgok ezek. „Szöllősi Ferenc.” „Nem, nem, az nem kell.” Tehát a Brassai kommunista iskolaigazgatója nem érdekelte őket. Tehát ők nem akartak mindenkiről hallani, csak éppen arról, aki nekik kellett. Mindig az volt az érzésem, hogy a pénzért, a juttatásokért csinálják. Nem volt az a hülye hazafias hangulat. Ők nem képzelték magukat az utcasarokról leselkelődni. Fáradt volt, és ideges volt a főnökére, és akkor ezt neki meg kellett csinálni. És mindegyiknek persze megvolt a története, az önigazolása, hogy munkásszármazású, és…
K. Cs.: – Ezt így elmondták neked?
S. F.: – Volt ilyen is, persze. Hogy ő elmondta. Hát valószínűleg neki is meg kellett magyaráznia magának. Hogy ő tulajdonképpen mit csinál? Hát azt csináljuk, hogy mi ilyenkor végezzük a kötelességünket. Lehet, hogy a korai években nagyon ideologizált volt, de később már nem volt az. Nem emlékszem már, hogy 89 végén ők mennyire tudták, hogy lesz rendszerváltás. Szerintem nem tudták. Mert van egy ilyen forgatókönyv, hogy tudták. Persze, még akkor is, ha a Neciuból útlevélosztály-főnök lett… És, hogy ezek a kapcsolatok hogy működnek, arra példa lehet, hogy én az útlevélosztályon véletlenül találkoztam vele, mint útlevélkérelmező. A munkatársnője lett aztán később az útlevélosztálynak a főnöke, és egyszer, amikor valamiért megint ott voltam, mert a kilencvenes években, amikor mindenki rohant, meg mindenkinek kellett az útlevél, akkor egyszer ez a fehérnép engem egyszer soronkívül felhívatott és megkaptam egy olyan dolgot, amire még két napot kellett volna várjak. Nem ellenszolgáltatást várt, ő tudta, hogy a másikkal jóba vagyok. Hogy mit tudott, hogy hogyan vagyok jóba? Mert hát „serus, serus, ce faci, uite vreau…” „Nici o problemă, serus…” [„szervusz, szervusz, hogy vagy, nézd csak, arra lenne szükségem, hogy...” „Semmi gond, szervusz...”] Mert, hogy kicsi a világ.

Az ügynök, az James Bond…

K. Cs.: – Egy kicsit megütött, hogy azt mondtad, hogy az általam használt kifejezések nem igazán jók, mert az is bükkfanyelven van, hogy „beszervezés”, meg „ügynök”…
S. F.: – Szerintem ez azért nem jó, mert mi azt örököltük, hogy úgymond voltak az informátorok, akik valamilyen oknál fogva informáltak. Vagy, mert futni hagyták őket, vagy mert pénzért csinálták, vagy meggyőződésből, ugye. De az ügynök, az James Bond. Mert izgalmas neki, meg mit tudom én. Én másfél évig elmondtam, amit kértek tőlem, aztán egy ideig békén hagytak. Ez történt.
K. Cs.: – Annak idején például te, amikor magadról gondolkoztál ebben a helyzetben, akkor valamilyen kifejezést vonatkoztattál-e saját magadra?
S. F.: – Nem. Megpróbáltam magam becsapni azzal, főleg a leges-legelején, hogy tulajdonképpen vagy bántok embereket, vagy nem. Végülis nem, senkinek nem lett semmi baja. Azoknak se, akikről én nyilatkoztam. Ugyan. Tehát elmondtam, amiről különben is tudtak és… De soha senkinek azonkívül baja nem lett, hogy időnként felhívták, megkeresték, behívták, kit ahova. Utána elmesélte, hogy milyen hülye volt az, aki kérdéseket tett fel.

Nem beszerveztek, hanem megfenyegettek…

K. Cs.: – Mikor azt kérdeztem, hogy hogyan szerveztek be téged, azt mondtad, hogy ez nem egy megfelelő kifejezés.
S. F.: – Hát igen, mert nem beszerveztek, hanem megfenyegettek. Hogy amennyiben nem szolgáltatok információkat, akkor engem az iskolából a javítóintézetbe tesznek, a kiskorúak börtönébe… Meg a családom… érted.
K. Cs.: – Ezt el tudnád mesélni kicsit részletesebben, mert szerintem ez nagyon, nagyon fontos…
S. F.: – Tehát úgy történt, hogy műhelygyakorlaton voltunk, jöttek utánam. Nem tudom, a pedellus szólt-e a műhelytanárnak, vagy hogy, de az felvitt az igazgatóhoz. Bevitt az igazgatói szobába, ott volt egy valaki. Akkor erről messze lerítt, hogy ő kicsoda. És akkor innen kezdődött. Olyan információkkal rendelkezett, hogy én cigarettát csempészek, külföldi cigarettát árulok, persze ez tilos volt… Jól rájátszott erre, s akkor én kezdtem már sejteni ennek kérdésnek a jogi oldalát, meg hogy mi is lett volna velem kiskorúként… Hogy majd az érdekli őket, hogy kitől kaptam a cigarettát… Csak, ha elmondom, akkor az egészet vittem volna magammal…. Sejthettem volna, hogy egészen hosszú menetről van szó. De nem, akkor megjátszottam magam. Akkor azt mondta, hogy megpróbálnak valamit tenni az érdekemben, hogyha én teljes beismerő vallomást teszek. Azt ígérte a pasas, hogy akkor megsemmisítik a doszáromat. Még akkor sem gondoltam arra, hogy ez egy nagyon nagy veszedelem.
És akkor még volt, szintén az iskolában, egy ugyanilyen találkozó, akkor kaptam két pofont, na akkor már szende voltam. Ők mondták – én mondtam. Egy kapitánnyal, egy magyarul egészen jól beszélő alakkal beszéltem. Akkor volt a környezetemben nemrég, szintén a rokonságunkban, egy házkutatás. Ezek megfenyegettek, hogy ugyanúgy járok. Tehát ezek mind így, hol pofoztak, aztán így hol barátkoztak megint. Akkor próbáltam elbújni, nem felvenni a telefont. Várt az iskola előtt, a házam előtt, mikor reggel mentem iskolába. Tehát ez így ment, és akkor végülis, az lett… Igaz, hogy felajánlották nekem, hogy természetesen teljesen álnéven fog működni a dolog… És mind így, addig, amíg… Ez legalább tavasztól nyárig ment. Igen… Azt hiszem tizedikig. Tehát, hogy egy tizenhat éves, vagy tizenhét éves gyereknek mit kellett volna csinálni… Próbáltam beszélni róla… S akkor, akikkel beszéltem, azoktól olyan tanácsokat kaptam, hogy hát úgy se tudják meg, hogy te voltál, aki jelent… Szóval rengeteg ilyen dolog van, amit én akkor valahogyan értelmeztem. Hogy, ha nem megyek bele, akkor annyit tudnak nekem ártani. Hogy meg akarom védeni magam. Magamat nyugtattam. Nem tudom. Nem tudom.
K. Cs.: – S akkor az iskolában? Az igazgató mindenről tudott?
S. F.: – Hát hogyne tudott volna. Megkérdezte, hogy valami van-e az iskolával kapcsolatban. Iskolát érintő dolgokat keresnek-e rajtam. Hát nem, rajtam a cigarettázásról kerestek. Mondtam, hogy mást nem. Tehát az illegális kereskedelemről…. Akkor én valósággal úgy éreztem, hogy meg kell mondjam, hogy nyugodjon meg az iskola, a vezetőség, a mit tudom én. Féltem, hogy akkor ne adj isten szégyent hozok az iskolámra. Én jól éreztem magam… Még akkor is, ha az egyik igazgató, utána derült ki, hogy messze hátat fordított nekem.

Ezerkilencszázhetvenötben volt Burebiszta és a román állam „kétezerötven éves”. Akkor még mindig kiskorú voltam…

S. F.: – Akkor, mikor már nem is tudom, tizenegyedikes voltam, még mindig nem tudtam semmi konkrétumot mondani, tehát nem voltak „eredmények”. Akkor volt egy olyan, hogy felolvastak nekem egy olyan dolgot, amiről én tudtam.
K. Cs.: – Hogy történt?
S. F.: – Műhelyórán a lányok, B.-nak az osztálytársai énekeltek egy jópofa éneket, hogy amikor még Burebiszta… mit tudom én… Hát lehet látni, hogy mennyire fiatal voltam én, ha ötvenhétben születtem, akkor még mindig kiskorú voltam… Ezerkilencszázhetvenötben. Akkor volt Burebiszta és a román állam „kétezerötven éves”. Ezt csak azért mondom, hogy helyezzük bele a korba a dolgokat. És akkor valaki már leadta azt a jelentést. „Ugye, mi ezt már tudjuk”. A szereplőket könnyű volt beazonosítani, ugyebár ott vannak az osztálytársaink. S akkor mondták, hogy akkor erősítsem én is meg, s mivel ők már úgyis tudták, és hát akkor, ha már nagyon kértek, már egyszer a francba, ha azt akarják… Ha nem akarom én, hogy tényleg ejtsenek… Mert voltak olyan papírok is, amit megmutattak nekem, amiben le volt írva, hogy én nem tudom kiknek a vécébe a cigarettát darabszámra árultam… Még volt ott valaki – nem tudom, ki volt -, mikor ez történt. Az a Bob utcában volt egy teremben. Akkor ott találkoztunk a Bob utcai általános iskolában, ott voltak üres termek, ilyen osztálytermek. Biztosan emlékszem, többször is voltam ott, az egyik és a másik épületben is, a főépületben, meg a vele szembeni – a templom udvarán levő orvosi rendelőben is.
K. Cs.: – Egy iskolában?
S. F.: – Iskolában. És akkor valószínű, hogy az illető Fodornak a fölhatalmazására lehetett ott… Akkor nem kellet volna belemenjek. „Itt vagyunk.” Csak diszkréten becsukja az ajtót. És azt mondták, ha én belemegyek, akkor eltépik azt a bizonyos ellenem való feljelentést. És most, hogy így mesélek róla… Soha nem meséltem senkinek. Akkor végülis úgy látod, hogy valószínűleg én áldozat voltam? Akkor. De ez annyi. És az történt, hogy akkor én is megírtam ezt a papírt.
K. Cs.: – Egyébként hogy néz ki… Olyan, mint egy szerződés, vagy…?
S. F.: – Nem. Tehát én akkor még nem írtam jelentést. Én addig csak olyan lazán, olyan helyzetjelentéseket név nélkül. És tehát, honnan a Pusztai név. És akkor következő alkalommal azt mondták: „na jó, ez nagyon szép volt eddig”… Tehát az történt, hogy közben már az iskolában voltak cirkuszok. Hogy miért? Hát mert az volt a tizenkettedik osztály. Minden tizenkettedik osztályban valamit kellett csinálni. Tehát ez is olyan volt, egy tizenkettedik osztály, amiben történnek dogok. És akkor mások küldtek deklarációkat, mármint jelentettek… És akkor a bátyámat is bevitték, mint gyanúsítottat, ő is megírta a maga változatát, és nem lett semmi baja belőle. Tehát, akkor mondták, hogy írjam alá. S akkor most már úgy írjam alá, hogy Pusztai. Tehát álnévvel.
K. Cs.: – Anyagilag jutalmaztak valaha?
S. F.: – Igen, tehát jutalmaztak, így van. Ez volt. Körülbelül egy évre rá, vagy már ahogy az első kezdés volt? Hát biztos megvannak a dokumentumok. Tehát akkor a jószolgálatom fejében én felvettem háromszáz lejt. Kétszer. A pénzt nem álnéven kellett átvenni. „S ha megtudják a barátaid, mindenki…” Akkor elővették a nyugtát, amivel átvettem azt a háromszáz lejt. S akkor még egyszer, amikor nem voltam hajlandó velük szóbaállni, de ez már katonaság után volt. Akkor elittuk egy kocsmában…. Nem szégyen, ez egy olyan… Valahogy mindig úgy éreztem, hogy ez olyan volt, mint mikor egy lányt megdugja a saját apukája, érted? És akkor én, mint az a lány, ha nagyon muszáj volt, én elmentem, hogy dugjanak meg, szóval én úgy értelmeztem, érted? S akkor szégyelltem, akkor igyekeztem, és próbáltam jóvátenni. Arra is emlékszem, hogy egyszer háromszázötvenet kaptam. Akkor, amikor az utcára kimentem, találkoztam egy nagyon jó barátommal. S mindenfélét ajánlottam neki, hogy szabaduljak meg ettől a júdáspénztől. Érted? Szóval ezek ilyen dolgok.

Akkor megmagyarázták nekem, hogy az életben nem lehet ebből a majom- vagy mókuskerékből kimászni…

K. Cs.: – Tehát a katonaságnál oda mentél hozzájuk?
S. F.: – Nem, nem tudta senki, hogy én abba az egységbe fogok menni. Aki intézte, hogy hova menjek, az egy más síkon intézte. Megérkeztem hajnalban, és már délre hivatott. Tehát valószínű, hogy mindenkinek a neve alapján lehetett tudni, hogy… Odahívott és azt mondta, rólam mindent tud és… A kémelhárító. Valószínűnek tartom, hogy lehetett valami kódjuk, ami a sorozási irataimon rajta lehetett, mert 10 óra alatt elképzelhetetlennek tartom, hogy 76-ban másként begyűjtsék az információt, esetleg telefonon. Hogy ki kit hívott, nem tudom. És ott megpróbálkoztak velem azzal, hogy lépjek be a kiskapun… A kiskapu az volt, hogy tiszti állományba kerültem volna a rendes katonai időm lejártakor, aktív tiszti karriert ajánlottak fel. Részükről mindent megtettek, még a leszerelési irataim is alhadnagyi ranggal lettek kitöltve, de én átvertem őket… Hát, végülis hetvenhattól hetvennyolcig katona voltam.
Tehát akkor, amikor az egyetemi könyvtárban megint bekerültem az ő rendszerükbe, amit úgy kell érteni, hogy mindegyik környezetnek meg volt a saját szolgálatosa, akkor az Egyetemi Könyvtárban szintén az volt, hogy az igazgató elé hívtak, és akkor ott volt az a Nagy Vilmos, az alezredes… Mert magyar ember volt. Na és, akkor az szólt a beosztottjának, aki egy hadnagy volt, egy Juncu nevezetű pasas, aki aztán nagyon hamar felkerült Bukarestbe… És valahol a kormány és párttitkári vigyázásokba bonyolódott, mert én láttam őt, a kíséretében volt Ceaușescunak…
K. Cs.: – A tévében láttad?
S. F.: – A tévében és mikor Kolozsváron jártak…. akkor láttam különböző operett-egyenruhákban. De Bukarestbe került, mert még találkoztam vele… Lényeg az, hogy nagyon elégedetlenek voltak velem… Mert én ilyen hülyeségekkel próbálkoztam, hogy mondtam nekik, hogy én csak végzem a dolgomat, itt vagyok az Egyetemi Könyvtárban, megkomolyodtam, én egy katonaviselt ember vagyok, engem hagyjanak békén. Akkor megmagyarázták nekem, hogy az életben nem lehet ebből a majom- vagy mókuskerékből ilyen butaságokkal kimászni. Hát, ha én nem azt csinálom, amit ők mondanak, akkor abban a pillanatban mindenki megtudja, hogy én ilyen-olyan ügynök vagyok. Elmondják. Tehát egy adott pillanatban nekik hazafi voltam, utána aztán, „állj meg”. S ha megtudják a barátaid, mindenki…. Az autó is elüthet, minden… Az egyetemi könyvtárban már… különben is már sokan voltunk…
K. Cs.: – De ti tudtátok egymásról? Lehetett tudni, hogy ki az ügynök?
S. F.: – Nem, nem, csak mondták nekem. És voltak olyan helyzetek, amiből egyértelmű volt, hogy azokat a kijelentéseimet, mondjuk rendszerellenes kijelentéseimet, valaki már elmondta… A helyzet az, hogy a könyvtárban sok szekusfeleség, meg pereputty, állást kapott, illetve ott üldögéltek, nem is igen rejtették, mi a férjük, rokonuk. Nem beszélve a pártvonalon futó egyetemi tanárok feleségeiről, akikről aztán sok minden kiderült, 89 végéig. Hosszú a lista, érdekes is, de ki igazolhatja, hisz ezek mind pártagok voltak…

Hetvenöttől nyolcvankilencig… Tizenhét év…

S. F.: – Tehát volt egy olyan, nem tudnám megmondani, tizenöt év, tizenhét év… Hetvenöttől nyolcvankilencig, mit tudom én hány év az…. nem tudom. Nem tudom, mert volt olyan, hogy hónapokig békében hagytak, s volt olyan, hogy három négy napon keresztül érdeklődtek valaki, vagy valakik iránt. Lehet, ez egy olyan kaláka volt, besegítettek egy másik kollegának, vagy tervteljesítés volt, vagy a lustaságuk miatt pótolni akarták a normát, penzumot? Egyszer elszólta magát, ha jól emlékszem Rusu, hogy heti eligazításaik vannak, többnek együtt, és olyankor neveket cserélnek egymás között, hátha hátha…
Azt mondom, ezt sose értettem. Tehát volt olyan hogy, teszem azt, egy adott pillanatban az unokabátyám kérte a felvételét. Megkerestek, és akkor mondták, hogy ez egy rendes ember, tudják, hogy az unokabátyám, és akkor mondjam el, hogy ő milyen ember, mert a doszárjához ez kellett. És én elmondtam, hogy ő a világ legrendesebb embere. Tehát ilyenek is voltak. Akkor voltak olyanok, hogy mondjam el, hogy ki mit mondott az illető gyűlésen… Nem, én nem értettem, hogy ebben lehet valami… Mindenki azt mondta, amit kellett mondjon. Mármint a párttitkárt kellett igazolni. És akkor már mindenen túl voltam, egy olyan fáradt beletörődéssel végeztem az egészet, mert tudtam, hogy miről van szó. Nem tudom, nem tudom, hogy mi lett nyolcvankilencben, amikor az egésznek vége szakadt, mert mindenki eltűnt. Illetve találkoztam még kettővel egy Rusu és egy Neciu nevezetűvel, tudtommal az egyik kereskedelmi ügynök volt, a másik, Neciu Gabriel, ezredesként kényszernyugdíjba ment, részegen balesetezett, írta is az akkori román sajtó. Talán jogtanácsoskodik, ezt áttételesen hallottam, a felesége házi orvos, a betegei mesélték… Kronológikus sorrendben a tartótisztjeim Fodor, Tarba, a Nagy-Juncu kettős, Gabriel Neciu és Valer Rusu voltak.

A magam számára egyértelművé vált, hogy én soha semmiféle közszerepet nem vállalok…

K. Cs.: – Akkor nyolcvankilenc után nem folytattad?
S. F.: – Én nem, nem. Én, a magam számára állandóan és véglegesen egyértelművé vált, hogy én soha, semmiféle közszerepet nem vállalok. Soha semmit. Én úgy tettem magam félre, ahogyan mindenki félre kellett volna tegye magát. Egy ilyen ember… Mond neked valamit az a cím, hogy „Besúgó voltam, kedvesem?” Ismered a könyvet? Udvarhelyen láttam nem olyan rég a könyvüzletben. Hát tudod azt, hogy nekem Tibi mondta, írjam meg én is. Hát ezt nem akarom. Tehát az írói vénámat nem így fogom kipróbálni…. Hát ezt azért mondom neked Csilla, azért mondtam, hogy nekem mindegy, mert én soha az életben semmiféle feloldozást nem fogok kapni, sem megkönnyebbülést, semmit. Ezt nem tudom megváltoztatni, és innentől, ha az egészet olyan emocionálisan vesszük, hogy ki haragszik, hogy kiről mit mondtam, meggyőződésem, hogy ha nagyon megnéznénk, több esetben, sok olyan jelentés létezhet, ami ugyan az én nevem alatt van, de hogy diktálásra… Olyan értelemben mondom ezt, hogy igaz, hogy sokat felejtettem, sokat felejtettem… De két dolog, amit nekem Tibi elmondott… Az egyik az, hogy én a M. a kulcsát elloptam tőle, lemásolni. Akkor azt mondtam, hogy ezt tőlem ne kérje… „Ez így volt, mert én így emlékszem”. Ezen én nem vitatkozom. Akkor a kettőnk közül valaki hazudott, és én tudom, hogy nem én hazudtam.
K. Cs.: – De kértek ilyent?
S. F.: – Persze. Voltak ilyenek… És volt az a másik dolog, ez is érdekes, hogy annyira, annyira megutáltam már az egészet, hogy már nyolcvanhétben játszottam egy ilyen úgymond kettős játékot. Hogy például elküldtek, úgymond egy feladatra. Kiharcoltam, hogy engedjék meg, hogy elmenjek Magyarországra, mert én el akartam menni. Kinn is maradhattam volna, de visszajöttem, de nem miattuk, gondolhatod. Elképzelhetetlen lett volna abban a pillanatban, hogy én megszökjek. Az lett volna a könnyű. Mindenki felajánlotta nekem, de én visszajöttem. A lényeg az, hogy én olyan nem tudom milyen jelentést tettem Vekerdi Józsefről, az Országos, mit tudom én, Széchenyi Könyvtár nemzetközi részlegének akkori főnökéről… Közben az történt, hogy mivel persona non grata volt, nem jöhetett ide. S akkor én, amikor felmentem hozzá, akkor neki elmondtam… Sok mindent elmondtam, direktbe… Őket én tájékoztattam arról, hogy a kolozsvári egyetemi könyvtárban milyen disznóságok történnek. Szóval én akkor nem babérokra törtem, hanem egyszerűen valamit kellett csináljak.
S nyolcvankilencben ennek vége lett, úgymond. Soha semmit, senki felé nem tettem azért, hogy az úgymond ügynöki doszáromat eltüntessem, vagy semmi ilyent. Én tudtam, hogy el fog következni az a pillanat, amikor ez kiderül valamikor. Én nem magyarázkodom és nem követelek semmit. Amit neked most elmondtam, ezzel azt csinálsz, amit akarsz, de én nem magyarázkodom. Én vállalnám azt, hogy üljünk le egy TV kamera elé, üljünk le és mondjuk azt el, hogy ki mit ért el az osztályunkból. Tudod, féltem, hogy mit mondanak majd az osztálytársaim. Aztán meg a kilenvenckettes osztálytársi találkozón kiderült, hogy ezeket az embereket, leszámítva azokat, akik teljesen jobboldalra elhúztak, hogy egyszerűen nem érdekli. Nem érdekli.

Ezek, akik a porszemek voltunk, csak így felszállnak, hogy látszódjon, hogy valami van…

K. Cs.: – Egy jelentés van a te nevedben az én dossziémban.
S. F.: – Persze. De Csilla, én ezt tudom.
K. Cs.: – De emlékszel erre?
S. F.: – Nagyon halványan.
K. Cs.: – Fel tudod idézni?
S. F.: – Nem, nem. Mihelyst engem felhívtál, akkor valamit próbáltam… Én veled az életben 87 és 89 között időnként találkoztam fent M.-nál. Soha nem volt az én életemben olyan, hogy engem valakire ráállítottak, és hogy akkor én az illetőt megkerestem, a bőre alá férkőztem, hogy azért találkoztam vele. Hát mindig úgy volt, hogy kiderült, valahonnan máshonnan, hogy… „Mi az, hogy te erről nem mondtál, hát ez a mi emberünk!” Ez egy, mit tudom én… Erre kell figyelni… Sosem úgy ment… Tényleg, vannak olyan elképzelések, hogy jöttek, és kiszaglásztak, de nem.
K. Cs.: – De azért szerintem olyan is volt. Szerintem nagyon sokféleképpen használták az embereket.
S. F.: – Biztos.
K. Cs.: – Nem emlékszel, hogy én hogy kerültem szóba?
S. F.: – Hát te olyan mellékes áldozat voltál. Jaj, ott van, na írjunk róla. Aztán lehet, hogy oda adta a kollegájának. Én nem tudom. Érted? Szóval, hogy hogy működtek a dolgok, hogy nekik hogy volt az operatívájuk, én nem tudom. Szóval, hogy mondjam, én nem voltam alkalmazotti státusban. Én nem voltam. Akkor most nem ülnék itt veled beszélgetni. Akkor biztos vagyok benne, hogy az én doszárom nem létezne. Akkor biztos most is nagyon sikeres volnék. Én nem tudom, hogy 90 után kik maradtak meg azokból, akik azelőtt voltak, hogy kik voltak, akiket tovább használtak. Soha erre még kísérlet se volt, pedig hát milyen zsarolható lettem volna. Soha… Ezek, akik mint mi, a porszemek voltunk, ezek csak így felszállnak, hogy látszódjon, hogy valami van.

A jelentés sorszáma a 117-es…

S. F.: – Na, ezt mutasd meg, kérlek.
K. Cs.: – Azt mondja, „Notă”… [jelentés] Igen, „copie” [másolat]. Nem tudom, ezt te írtad? És valaki más lemásolta? Ez az én tartótisztemnek [Negrea Maria-nak] a kezeírása.

Sursa PUSZTAI
102/NG/21763/117
Casa: MOCA
04.12.1987.
COPIE

NOTĂ

Sursa „PUSZTAI” ne-a informat că o cunoaşte bine pe numita KONCZEI CSILLA, absolventăa Facultăţii de filologie din Cluj-Napoca. Nu s-a prezentat la post şi acuma predă ore de lb. engleză şi de dans popular prin Cooperativa „Electromecanica”. Are preocupări de redactare a unor lucrări monografice, etnografice şi sociologice. Recent i s-a publicat un articol în „KORUNK”. Face şi traduceri.
Aceasta este în relaţii intime cu ________, ______. Sursa i-a surprins într-o asemenea ipostază pe cei doi la domiciliul ei din cartierul Mănăştur, lucru pentru care relaţiile dintre sursă şi cei doi s-au distanţat.

N.L. Nota a fost dată în baza sarcinilor generale. K. Cs. Este lucrată în S.I.

Sarcini: – Sursa va stabili dacă este preocupată de redactarea unor lucrări cu conţinut ostil.
- Va identifica persoanele din cercul ei de relaţii, inclusiv din R.P.U.
- Măsuri: – Nota la S.I.

Cpt. Neciu Gavril

Forrás PUSZTAI
102/NG/21763/117
Ház: MOCA
1987.12.04.
MÁSOLAT

JELENTÉS

A „PUSZTAI” nevezetű forrás beszámolt arról, hogy jól ismeri nevezett KONCZEI CSILLA-t, aki a Kolozsvári Filológiai Kar végzettje. Fenntevezett nem foglalta el a kijelölt állását, jelenleg angol nyelvórákat tart és népi táncot oktat az „Electromecanica” szövetkezeten keresztül. Bizonyos monografikus, néprajzi és szociológiai irások szerkesztésével foglalkozik. Nemrég megjelent egy cikke a „KORUNK”-ban. Fordításai is vannak.
Fenntevezett intim kapcsolatban van ________- vel. A forrás rajta kapta kettejüket egy ilyen helyzetben a monostori negyedbeli lakásán, ami okból kifolyólag a forrás és kettejük között a viszony elhidegült.

N.L. A jelentés az általánosan kijelölt feladatok kereteit követi. K. Cs. Feldolgozás alatt áll a S.I.-ben.

Feladatok: – A forrás állapítsa meg, hogy fenntevezett foglalkozik-e ellenéséges írások szerkesztésével.
- Meg fogja állapítani, hogy kik tartoznak a kapcsolati körébe, beleértve a magyarországiakat.
- Lépések: – A jelentést betenni a S.I.be.

Neciu Gavril kapitány

S. F.: – Ide figyelj, csak azért mondom neked, mert én ezt teveled bármikor folytatom. Ha téged valami érdekel, amire csak visszaemlékszem, azt neked elmondom. Azért, mert te tudtál olyan érzelemmentesen viszonyulni a dolgokhoz.
K. Cs.: – Hát ez nem érzelemmentes…
S. F.: – Lehet, legalábbis nem mutatod ki. Én megpróbálok abban a realitásba mozogni, amit akkor éreztem, de most tudok felfogni. Ha belemegyünk az övön aluli ütésekbe, akkor…
K. Cs.: – Ne érts félre, csak hogy legyen világos, az érzelemmentes az én esetemben nem azt jelenti, hogy mentes volnék az érzelemtől, hanem azt jelenti, hogy nem érzek magamban indulatot.
S. F.: – Indulatmentes, persze. Tehát, hogy érzelmeink vannak… Ez azt mondja, hogy 102-es.
K. Cs.: – Ezt úgy kell olvasni, hogy ez a Neciu Gavrilnak a neve, az ő száma 102-es, tehát a jelentés sorszáma a 117-es.
S. F.: – Tehát én azt akarom mondani, hogy ez valamikor 87 végén volt. 87 decemberében. Most elolvasom, jó? „Nu s-a prezentat la vot, acuma predă ore de engleză, predă dansuri populare la Electromecanica.” Ezt én biztosan nem mondtam, mert nem tudtam. [Nem vett részt a szavazáson, most angol órákat ad, néptáncot tanít az Elektromekanikában. Félreolvasás: a jelentés szövegében nem a „vot”, azaz ‘szavazás’ szó szerepel, hanem a „post”, azaz ’állás’ kifejezés. Az egyetem elvégzése után ugyanis nem foglaltam el a kényszerkihelyezéssel kijelölt állásomat Sulina-n. De ez már egy másik történet.]
K. Cs.: – De ez nem is volt pont így.
S. F.: – Érted?
K. Cs.: – Tehát ez annak helynek az intézményes megnevezése volt, ahol akkoriban a táncpróbákat tartottuk, amiről én sem gondolkoztam így. Ez a tánccsoport volt.
S. F.: – Erre a „cartierul Mănăştur”-ra [Monostori lakónegyedre] se emlékszem.
K. Cs.: – Én arra nem emlékszem, hogy te valakivel rajtakaptál volna… Na, nem.
S. F.: – Na most, most Csilla, egyezzünk meg a következőben. Találkoztunk mi, én nem tudom hol, és az intim reláció az volt, hogy valaki megfogta a kezedet. Na most innentől kezdve, engedd meg… Mert most nem erre leszek haragos, hanem a világra. Hát innen fogva azt mondja, hogy mi eltávolodtunk egymástól, még ez úgy sem igaz, hogy én ezt kitaláltam… Most mondd meg, mivel ártottam én akkori eszemmel neked, hogy én ezt nyilatkoztam? Tehát ilyenek vannak, és vannak olyanok, hogy én Tibiről olyan nyilatkozatot tettem, hogy mit tudom én, ott volt… Én meg vagyok győződve, hogy azon túl, hogy az embernek tökös-mákosan kellett volna hozzáállni a dolgokhoz, és akkor biztosan nem jutott volna el ez a világ oda, ahova eljutott, mert ha az emberek nem roppantak volna meg, akkor ezek a csúszó-mászók nem tudtak volna uralni… Ha ezt a jelentést megnézed, ezt az ember megírja azért, hogy hagyják békén. Hogy nekik ez mire volt jó? Csak arra, hogy bizonyítsák, hogy ők aktivizálnak.
K. Cs.: – Én azt hiszem, hogy ez arra volt jó nekik, pontosabban ez az egy jelentés, hogy kellett nekik még valami adat rólam, mivel körülbelül akkor indították az én komolyabb megfigyelésemet.
S. F.: – Biztos, hogy nekik az úgymond szakmájukban, ezek ilyen fontos dolgok voltak, hogy minél több jelentés, Pusztaitól és Erdeitől és mit tudom én mi, akkor azt mondhatják, hogy ez egy fontos ember, ez egy disszidens, mert né, hány jelentés van már róla. Kovács Rózsika néniről soha senki nem jelentett… Aztán innen tovább, hogy hogyan csinálták, nem tudom.
Látod, itt azt írja, hogy „căpitan”. Szerintem akkor nem volt még „căpitan”. Hogy mikor lett alezredes, nem tudom pontosan. Két év alatt ő nem lehetett alezredes. Neciu őrnagy volt, mikor átvett. Nem is lehetett kapitány fölötti rangra emelkedni, csak vizsgával, mégpedig törzstiszti vizsgával. Évek kellett elteljenek, amíg újabb fokozatot kaphattak. Pont olyan szabályok érvényesültek náluk, mint a seregben, mármint a hadseregben. A 80-as évek elején véletlenül összefutottam Fodorral a szeku Traian utcai főépületében, katonatiszti egyenruhában volt, antant szijjal és piros karszalaggal, ő volt aznap az ügyeletes tiszt a kaszárnyájukban. A belügyi egységeknek rendes katonai neve volt, mint minden katonai egységnek: Unitatea Militară…
Rusu volt kapitány, későre és nehezen lett belőle az. Fodor Emil is kapitány volt, talán úgy is nyugdíjazták. Mikor Neciu alezredesi rangra emelkedett, még itallal is kínált. Dicsekedett vele. Juncun kivül mindegyik ivott.

A szekrényből előkerült egy kis szilvapálinka, és akkor töltöttünk és ittunk…

K. Cs.: – Ilyesmire emlékszel? Azt mondja, hogy ez a Casa Moca. Tahát ez az, ahol találkoztatok. Nyilván te akkor nem láthattad ezt, dehát mindig odaírták, hogy milyen helyen találkoztatok.
S. F.: – Mi az, hogy Casa Moca?
K. Cs.: – Te nem tudod visszaidézni, hogy hol találkoztál Neciuval? Tehát nyilván, hogy te nem tudtad azt, hogy te a Casa Mocaban vagy… Milyen helyeken találkoztatok? Tehát ők fedőnevekkel látták el azokat a helyeket, ahol találkoztatok.
S. F.: – Persze. Ezt a gondolkodást ismerem, de nem jut eszembe. Tehát mindenre volt egy jelszó… Lehet, hogy a Moca cukrászda volt?
K. Cs.: – Az is lehet, persze. Előfordult, hogy a Moca cukrászdában találkoztatok?
S. F.: – Előfordult, de nem írtunk. Hát egy nyilvános helyen, hát képzeld el, hogy egy szekus és egy…
K. Cs.: – De volt olyan, hogy egy vendéglőben, vagy kávézóban találkoztatok?
S. F.: – Volt ilyen. A Moca itt a Republica mozi sarkán volt, az a kávézó…
K. Cs.: – A Szamos felől. Nem?
S. F.: – Igen, de én nem emlékszem, hogy Neciuval találkoztam volna ott… Hanem találkoztam 87-88-ban… Igen, volt olyan, hogy a Moca-ban voltam, de azért, mert én nem tudtam elmenni, vagy ő nem tudott elvinni a találkába, és akkor már el kell intézzük, mert már olyan rég nem találkoztunk. Vagy valami volt, vagy valami koncot kellett adjak, mert már nagyon nyüstöltek… És akkor ott elmondtam én, valamit szóban.
K. Cs.: – Lehet.
S. F.: – De én nem írtam ilyen helyeken, hát röhejes lett volna.
K. Cs.: – De az elképzelhető, hogy egy kávézóban beszélgettek, és utána ő leírja?
S. F.: – Persze, de soha az én kézírásommal ilyen dolog nem volt. De hogy az hova virágozódott el, hogy én le akartam a kulcsot másolni? Megmondtam, hogy mi volt az agyamban, amikor én ezt bevállaltam… de én ezt már nem tudom vállalni.
K. Cs.: – És ezeken a bizonyos konspiratív helyeken…
S. F.: – Hogy mennyire volt konspiratív, nem tudom, mert hát ezek nem a latin filmekbeli valamik voltak… A szekrényből, ami be volt zárva, előkerült egy kis szilvapálinka, és akkor töltöttünk és ittunk. Nem tudom, nem is az igazi meleg baráti kapcsolatok alakultak ki közte és köztem, vagy valami…
K. Cs.: – Mondjuk, amikor egy helyen, vagy egy lakásban voltatok, akkor voltak ilyen magánbeszélgetések?
S. F.: – Igen. Persze. Hogy hát „mit csináltál”? „A szabadságod jól telt?” „Mi a véleményed a Steaua-ról meg az afganisztáni helyzetről?” Persze. Hogy mi a véleményed… Ilyen helyzetjelentések. Hogy véleményem szerint az emberek jól érzik magukat? Románia lakossága elégedett, vagy mit tudom én, ilyenek…
K. Cs.: – És akkor mennyire lehetett őszintének lenni?
S. F.: – Hát, mikor hogy… Amit kellett. Vagy akkor aztán mondtam én is a… Voltak ilyenek… biztos nekik tartották ezeket a külföldi mit tudom én miket… Az az elmélet… nem úgy van. Hogy ők tudják, és hogy… és hogy a szovjet testvérek… Szóval ilyenek voltak, de nem…

Akkor elővette a kis doszárjából a kis A4-es papírt, behajtotta, mindig a bal sarkát.

K. Cs.: – Ők mondták meg, hogy miről beszélj? Ők kérdeztek?
S. F.: – Persze. Szóba került az előbb egy szám, a 158-dik jelentés….
K. Cs.: – De te azt tudtad? Hogy ezek számozva voltak?
S. F.: – Nem. Hát az olyan volt, hogy mittudomén hol leültünk, de mindig voltak ilyen kis valamik… Akkor elővette a kis doszárjából a kis A4-es papírt, behajtotta, mindig a bal sarkát, vette az irattartót, s akkor kellet írni: „Nota informativă”. És diktálta. Tehát végig diktálta. Hát én magamtól ilyen helyzetjelentést írtam volna, hogy mit tudom én, az élet szép, vagy nem… Mert ez így nem lett volna jó.
K. Cs.: – Hát ez részben biztos így volt… Olvastam mostanában elég sok ilyen jelentést, és azt hiszem, hogy ezek a beavatkozások részben ilyen stiláris dolgokra vonatkoztak.
S. F.: – Lehetséges.
K. Cs.: – Mert hogy a tartalom egy része csak az lehet, amit te megéltél. A te tapasztalatod volt.
S. F.: – Hát állj meg. Egyszer el kellett meséljem, és akkor utána…
K. Cs.: – Meg kellett komponálni…
S. F.: – És akkor volt olyan, hogy kiderült, hogy valójában nem így történt. És hogyha én akkor azt mondtam, hogy ez nem így történt, akkor enyhítették. Ez így volt. De most nem azért, hogy én ellenálltam, hanem ez volt a módszer. Hát akkor, ha „nem, nem”. Vagy ha mondjuk ő erről a személyről össze akarta volna eszkabálni, és kiderült, hogy nem, hát akkor nem. Akkor nem írtunk semmit. Hát szóval ez így működött. Nem azért mondtam, hogy sztorizzak.
De tényleg, mi hasznom volt belőle? Ha valaki nekem azt mondja, hogy nekem ebből előnyöm származott, akkor én igen, mindenkinek a megvetését megérdemlem. Ha nekem valaki azt mondja, hogy lehet, nekem az az előnyöm származott, hogy leépítéskor engem nem raktak volna ki, lehet. De ezek a dolgok sem így működtek. Tudjuk jól, hogy általában nem így működtek. Tehát semmiféle előnyöm nem származott. Az, hogy nekem megmondták, hogy én az egyetemen ne is gondolkozzak… Hogy engem a Babeş-Bolyai Egyetemre az életben be nem vesznek fel, mert Csendes Zoltánnak a rokona voltam. Ezt így nekem megmondták, hogy nyugodjak meg, az én dolgozatomat nem osztályozzák.
K. Cs.: – Ki mondta ezt?
S. F.: – Hát ők. Az asszisztens… Volt egy ilyen, de ez hetvenhatban volt először… X. Y. prorektorként kihívott a történelmi intézetben… „Most lehet beszélni.” Akkor elmondta, hogy mivel olyan kedves ember vagyok, nagyon szépen megkér, hogy az egyetemet felejtsem el. Találjak valami más módot. És akkor én kitaláltam magamnak, hogy különben én könyvtáros vagyok, kitűnő… Azt nagyon komolyan vettem…

Én voltam a Tibinek az informátora…

S. F.: – Én voltam a Tibinek az informátora… Tibinek nem csináltak végül is semmit. Érted? Nekem többet csináltak. Akár olyant, hogy felpofoztak…. Meg egyfolytában baszogattak.
K. Cs.: – Hát Tibinek azt csinálták, hogy kirakták az egyetemről… Többek között.
S. F.: – De nem az én jelentésem alapján tették ki az egyetemről. Hát ne haragudj, amikor én 87-ben megláttam, hogy milyen jól megy neki a budapesti főiskolán, tudod, hát hogy mondjam, vele jót tettek. Ő G.-val úgy is kiment volna. Az igazság az, hogy volt olyan, aki az országból elment. És én tudtam róla… Mert én még mindig azt mondom, hogy nagyon vészeseket nem mondtam, mert nem is történtek. Nem voltak. Államellenes nem tudom mik nem voltak… Én azt tudom mondani, hogy ha 158 jelentés, azt elosztod 17-el…
K. Cs.: – Ez a 158, ez mi? Vagy Tibi mondott egy számot?
S. F.: – Tibi mondott egy számot. De hidd el, nem tudom. Ő azt mondta, hogy milyen iszonyatosan sok.
K. Cs.: – Ezt elosztva a 17 évvel…
S. F.: – Igen, 15-el.
K. Cs.: – Évente átlag 10.
S. F.: – Akkor is, ez nem havi egy volt. Nem. Ez nem így volt… Mondom, voltak ilyen kampányok, amikor nekik az éberségüket kellett bizonyítani. Jöttek, s akkor azt mondták, hogy na most, akkor írjunk 3-4-5-öt, de ilyen piti dolgot, tehát semmi, ilyen nem is tudom… Hogy a másik megcsalta a feleségét. Nem pont ez volt, de nem tudom pontosan, hogy mi. Na, s mi van benne? Tényleg, na. S akkor mi van benne? Ezt mindenki tudja. Még a felesége is. Szóval ilyesmi, s akkor 4-5-ig, s akkor siettünk, s megvolt. Érted? De végig az volt, hogy hú, édes istenem, most megint békém hagynak.
K. Cs.: – Mennyi időt tartottak benn? Vagy hogy volt?
S. F.: – „Én majd felhívlak…” S akkor modtam, hogy „most nem tudok”. Na de akkor mindig bejöttek a munkahelyemre, ha én nem akartam menni. „Hova tűnsz el?” Mikor kijössz háromkor a munkahelyedről, akkor jössz?
K. Cs.: – Én azon gondolkoztam, hogyha felhívnak telefonon, nem jön rá valaki a családból, hogy ki keres?
S. F.: – De hát engem számtalan ember hívott telefonon. Apámról tudták, hogy korán reggel megy el. Apám hétre ment, én nyolcra mentem. Akkor apám azt mondta, hogy keres egy román barátom. Hát számtalan román barátom keresett. Ezt eljátszották, hogy olyan barátságosak, hogy tegezzem őket, nem ment el olyan szigorúba… De hát nem egy munkaviszony volt ez… Mit tudom én, mi volt ez, a fene érti. És aztán a munkahelyemen is csengett a telefon, a központon keresztül…

Nem hittem volna az életben, te sem, én sem, 89-ben sem, hogy ez a világ véget ér, hogy megváltozik…

K. Cs.: – Tényleg, ilyen klasszikusabb disszidensekről kérdeztek téged? Ilyenekről, hogy Szőcs Géza, Gyimesi Éva…
S. F.: – Nem, nem. Holott én ismertem őket. De én mondom neked: tehát Géza egy időben, hát jó pár ismerősömnél forgolódott. Én is jártam nála. Nem voltunk rossz viszonyban. Évával a mai napig is… Soha egy jelentést Éváról nem kellett tegyek. Gézáról is csak áttételesen, hogy mit hallottam, hol volt. Soha, soha nem. Mert valószínűleg nem az illető tisztnek volt kiosztva. Én mondom, hogy akikről muszáj volt. Én nem tagadom. Aki úgy látszik, kellett nekik. De… ezek a hőstörténetek és, hogy mi ellenállók voltunk, ez eléggé megható, de kevesen voltak.
Nem hittem volna az életben, te sem, én sem, 89-ben sem, hogy ez a világ véget ér, hogy megváltozik. Mert ha tudtuk volna… Én biztos nem. De annyira kilátástalannak tartottam az egészet, annyira belefáradtam az egészbe…. Tehát mindenki már ki akart menni. S azt mondtam magamban, amikor Tibi kiment az országból, hogy megszabadultam. Biztos voltam benne… Nem érdekelnek a számok, hogy hányan voltak… Nem érdekel az, hogy rólam kik írtak, mert tudom, voltak számtalanul. De én állítom neked, Csilla, ha nagyon akarták volna, a 99%-t megbüntették volna.

Neked, mondjuk, szinte szerencséd volt…

S. F.: – De hát te, neked, mondjuk, szinte szerencséd volt, hogy téged disszidensnek kellet kreáljanak, apád alapján … a Könczeiek a nagy…, tudod, mert mindegyiketek… Hál’istennek, nagyon szépen éltek. Tehát édesapádról én sose írtam, édesapádról én nem volt amit írjak. Édesapád odajárt a Korunktól a postafiókhoz minden reggel. Én minden reggel ott voltam a postafióknál. Gyakran mentünk fel édesapáddal. Sok mindenről beszélgettünk, de mondom – nem azért -, nem úgy volt, hogy én egyeseket beköptem s másokat nem, tehát a lelkiismeretem…
K. Cs.: – Értem, persze. Csak voltak más emberek, akik ezt megtették… Ott is jelen van édesapám, abban a négy sorban bőven, csak lehet, azt más jelentésekből vették.
S. F.: – Más korban… De őket is cserélték egymás között és ők is cserélték az embereket, épp azért, hogy nehogy valami…. vagy mit tudom én, hogy egyik ne legyen biztos a másikban, nem tudom.
Na, de visszatérve, hogy lehet, hogy én… De komolyan mondom, hogy olyan intézeti képeket villantott fel nekem ez a kurva… Hát elmondta, mi történik velem, mikor én oda bekerülök, hogy az én lányos képemmel és törékeny alkatommal, amikor én ilyen hatvan kilócska voltam, meg mi lesz velem, mikor a fiúknak én leszek a macájuk és mindenfajta…
K. Cs.: – Ilyeneket mondtak?
S. F.: – Persze. Csak érted, azért mondom, én szinte úgy voltam, mint akit megerőszakoltak. Érted? S akkor ebből a képből kellett mindig kilépjek. Próbáljam azt elhinni, hogy nem igaz, hát ez nem történik meg… Na. És ugyanakkor, akkor nem az, hogy jártattam a számat, én nem úgy beszéltem, hogy provokáljak. Ez egy skizofrén helyzet ugye, de bennem volt egy ilyen dolog, hogy én büszke voltam arra, hogy magyar vagyok, büszke voltam, arra, hogy nekem milyen komoly ismerőseim vannak, én kikkel milyen viszonyban vagyok, hogy hova tudok a gondolkodásban eljutni. Érted? Szóval igazán… Tehát nem igaz az sem, hogy én csak annyit adtam ki, amennyit muszáj volt, nem erről van szó, de ezzel kellett éljek és ezzel élek. Soha nem fogom ezt érteni… Ha belemennék abba a játékba, hogy mi lett volna, ha ezt nem csinálom, mi lett volna, ha… Hogy ezt én más úton fejezem be annakidején 89 nyarán, amikor úgy láttam, hogy itt az emberek eljutnak egy tisztességes szembenézéshez. Nem tudtam, hogy vajon én szembe tudok-e magammal nézni, mikor láttam, amit láttam. Ez volt az, nem a feleségem, akkor még gyerek se volt, semmi nem tartott volna vissza semmikor. S amikor láttam, hogy mi van, akkor elaltattam, úgymond… Mostmár tényleg vannak ilyen dolgok, hogy mint a robot, végzem a dolgomat. Végzem a dolgomat, és van egy olyan dolog, hogy van egy skatulya-módszerem, amibe próbálom betenni. De nincs menekvés.
K. Cs.: – Jó de, hátha most le lesz zárva.
S. F.: – Nem lehet lezárni, Csilla, tehát én azért nem tudom. Ne adj isten, nem vagyok katolikus. De el nem tudom képzelni, hogy elmegyek és a szent gyónás után megtisztulok és a lelkiismeretem megkönnyebbül. Mert az ötven évvel ezelőtt, vagy negyvenöt éve elkövetett disznóságaimat, úgymond disznóságaimat a mai napig is vállalom. Nehéz így. Akkor, ha úgy se szabadulok tőle, akkor mit teszek? Nem tudom. Tehát az én leányom nem fog kevésbé szeretni, ha megtudja, hogy annakidején elkaptak engem is. Csak én vagyok neki, senki más. Érted? És ennyi. És megsimogatom és azt mondom, édesapám, sajnálom. De nem tudom megváltoztatni, Csilla, nem tudom.
K. Cs.: – Persze. Ez fontos. Jó. Köszi szépen.