5. Átmeneti rítusok. A megfigyelés fokozatai.

Született Csilla, „keresztneve” Kati, „bérmaneve” Simina… A szeku, mint névadó

Egyik nevet sem én választottam, de a Csillát megszerettem. Ezt a nevet adták nekem a szüleim. Mostanáig azt hittem, mindenki így ismer. Kiderült, a szeku két ízben is átkeresztelt. Először 1982-ben, amikor, miután beindította a levelezésem „szemlézését”, elrendelte az ún. információszerző megfigyelésemet (?), románul SI (Supraveghere Informativă), másodszor valószínűleg 1987-ben, amikor megnyitották az információszerző dossziémat (Dosar de Urmarire Informativă), amit a kezemben tartok. Úgyhogy két fedőnevet is rámparentáltak, egyiket, a Katit kisebb, „ártatlanabb” koromban, a másikat, a Siminát később, amikor bizonyára úgy gondolták, „megértem rá”, „kiérdemeltem” azt.

1982 május 12-én a Román Belügyminisztérium 0916-os Katonai Egysége egy kitöltött típusnyomtatvánnyal fordult egyik alegységéhez, aminek jelzése 0916/S:
„Kérjük, közöljenek adatokat a következő személyről:
Családneve: Könczei Személyneve: Csilla Fedőneve: Kati, ország, lakhely stb… Munkahelye: Zeneművészeti Középiskola, Lakcíme: … Mestersége: tanuló
Milyen problémában dolgozunk rajta: nacionalizmus-irredentizmus

Különös érdekkel bír:
- A belső és külső kapcsolatainak megállapítása.
- Vannak-e nacionalista-irredentista megnyilvánulásai.
- Foglalatoskodik-e olyan irányban, hogy olyan szövegeket írjon, amelyeknek nem megfelelő a tartalmuk.
- Más adatok, amelyek az operatív érdeklődés terében állnak.”

A szinte változatlan formájú, elhasznált indigóval gépelt többedpéldányban 1989 július 15-i dátummal újra ugyanoda folyamodnak, de ezúttal már a “DUI nevemen” hívnak, amit egyébként már 1987 óta használnak egyéb aktáikon:

„Kérjük, közöljenek adatokat a következő személyről:
Családneve: Könczei Személyneve: Csilla Fedőneve: “SIMINA”, ország, lakhely stb… Munkahelye: munkanélküli Lakcíme: … Mestersége: tanár
Milyen problémában dolgozunk rajta: magyar nacionalisták-irredenták

Különös érdekkel bír:
- Az országban és külföldön élő személyekkel való viszonyai és ezek természete.
- Magyar nacionalista megnyilvánulások.
- Foglalatoskodik-e azzal, az országból kijuttasson, vagy oda bejuttasson olyan anyagokat, amelyek tartalma ellenséges.”

A Katit még értem, mert hát a családnevem kezdőbetűjével indít, de a Simina? A titkos társaságok furcsa archaikus logikája működött volna a szekusok agyában, hogy a megfigyelés újabb fázisánál újabb nevet is adtak? Talán ezzel akarták jelezni, hogy életem egy általam nem ismert perspektívájából egy újabb (megfigyelési) ciklushoz értem?

dokumentum 1982-ből

dokumentum 1989-ből

Az első “beavatással” járó technikák
A fedőnevek, titkosított elnevezések, rövidítések rengetegében egy civil könnyen elbizonytalanodik. A szeku alegységei egyben militarizált intézmények voltak, de a 0916-al ellátott jelzésű pontosan melyik volt? Az „F” jelzés eddigi ismereteim alapján a „Filaj”, azaz a követés rövidítése, de mi az a „T.P.”, aminek a kategóriáit figyelembe kellett vennie a szekunak a megfigyeléskor, talán a számítógépes nyelvezetből ismert Transaction Processing rokona? És mi az, hogy „O.F.P./13.5.82./I.P.”? (Hátha egy jobban iniciált személy elmagyarázza nekünk.) Ilyen érthetetlen dolgokat műveltek el velem egészen a rendelet visszavonásáig (pînă la revocare), aminek az időpontját nem tudom. A legnyugatalanítóbb azonban a következő mondat marad:

„Specifikus intézkedések, amelyeket meg kell hozni:
„F” (ez a filaj, azaz a követés) + LILANA”

Mi az a „Liliana”? Vagy ki?

2006 november 22.

4 válasz: “5. Átmeneti rítusok. A megfigyelés fokozatai.”

  1. Lakatos Jeno

    Kedves Csilla,
    Nem semmi amit itt latni.
    Kezd furni a kivancsisag,hogy az en dossziemban mi lehet.
    Hogy lehet ezekhez hozzaferni?
    Tisztelettel
    LAkatos Jeno

  2. gazda árpád

    Csilla, ez a Simina eléggé semleges. Én az Agresorul (Agresszor) fedőnévvel büszkélkedhetem.
    És akkor adták ezt a nevet, amikor a “bűnlajtstromomon” nevetségesen gyenge dolgok szerepeltek. Például olyanok, hogy X-nek kifejtettem, nem tartom helyesnek, hogy magyar létére román osztályba iratkozott, stb.

  3. Nánó Csaba

    Kedves Csilla,
    döbbenettel látom, hogy annak a rohadék Neciunak itt is felbukkan aneve. 81-ben ő akart, több barátommal együtt beszervezni. Sajnos volt akit sikerült…

  4. Anna

    Kedves Csilla,
    A kronikabol olvastam erről a blogról Kerestem és megtaláltam. Én nem vagyok régi kiadás….. rendszerváltáskor 14 éves voltam. De azért sokmindenre emlékszek. Pl. arra hogy mennyit zaklatták édesapámata szekusok (most már tudom, azért mert nem állt be kommunistának!!!) Nem sikerült nekik besúgót faragni belőle. Büszke vagyok rá hogy ez így van. Azonban a kérdésem az, ennyi év elteltével a rendszerváltás óta, meg lehet azt tudni, hogy kik “szimatoltak” az eletunket annak idején? Pl. helybeli besúgók.
    Köszönettel,Anna

Válasz