Az évfordulók soha nem jöttek be nekem. „Mit csináltam 20 évvel ezelőtt december 21-22-én, mi történt 1990 márciusában Marosvásárhelyen”, kérdezték mostanában, de én nem tudtam hasznos időben rácsatlakozni a kollektív reprezentációkra. Kísértenek a múltbeli képek, de sehogysem sikerül az évfordulókhoz igazítanom a nyilvános emlékezést. Mint ahogy nehezemre esik a brassais „folklórkörről”, a későbbi Bogáncsról is pont most írni valamit, amikor a 25 éves születésnapját ünnepeljük. Azok az emlékfoszlányaim, amelyek megszámlálhatatlanok ugyan, és amelyek az egykori Kolozsvári Brassai Sámuel Ipari Líceum kisdiákjait, tanári karát, igazgatóit, termeit hordozzák, sehogysem akarnak összeállni egy összefüggő történetté. Nem tudok egy koherens elbeszélést összeeszkábálni több év eseményeiről, sok ember bensőséges kapcsolatáról.

Talán könnyebben a nyelvemre jön a szó, ha elkerülöm a Bogáncs „hivatalos” megjelenítését, és az alternatív képek között keresgélek. Persze, mondhatnák sokan, az akkoriban hatóságilag értelmezhető nyelvhasználat szerint „folklórkörnek” nevezett diákcsoport, a későbbi Bogáncs már önmagában is alternatív volt, mivel egy a bevett, tekintélyelvű és hierarchikus rendszerrel szemben egy örömelvű, az önkéntes szerepvállaláson és improvizatív tanuláson alapuló szabadidős foglalkozást kínált az akkori 5-8 osztályos gyerekeknek. A Bogáncs alternativitása azonban nem rekedt az iskola falai közé. Sok közösen megélt kirándulásról, utazásról, házibuliról lehetne megemlékezni, de én most mindezek közül a legfontosabbról akarok mesélni: az első romániai alternatív párt megalakulásáról, a Tehénpártról. Ne kacagjatok, párt volt ez annak rendje s módja szerint, pártvezetőséggel, belépési esküvel, himnusszal.

Az első romániai alternatív párt 1989 előtt: a Tehénpárt

A Tehénpárt „alakuló ülése” az 1988 szeptember 6-a utáni közvetlen napokra esett, megtudhatjuk ezt a kiterjesztett memóriám egyik korpuszából, az 5923/1987 számú megfigyelési dossziém (DUI) 130963. számú telefonlehallgatási mellékletéből (T.O.), ami szerint édesanyám, azaz Tolna Éva beszámol valakinek arról, hogy én (fedőnevemen SIMINA) az öcsémmel, azaz Csongorral együtt Csernátonba utaztunk egy tánctáborba. („Din relatările mamei rezultă că SIMINA și CSONGOR, fratele ei, au plecat în 6 septembrie la CERNAT, într-o tabără de dans.”)

A 0042335. telefonlehallgatási jegyzőkönyv:

Fentebb idézett kiterjesztett memóriám a Tehénpárttal kapcsolatos emlékeim felidézésében sajnos nem segít ennél többet, mert bár édesanyám telefonjának a lehallgatását, ami a dokumentumok szerint 1987 december 28-án vette kezdetét, az utasítások szerint 1988 augusztus 30-án az év végéig , azaz december 2-ig meghosszabbították, a további telefonlehallgatási jegyzőkönyveket már nem csatolták a dossziémhoz, így a Tehénpárt „működéséről” és egyéb részletekről a következő időszakban az ezidáig átadott dokumentumok hallgatnak. Nem marad forrásul a „történelmi rekonstrukció” számára tehát más, csak a belső memória, valamint néhány fénykép és levelezőlap.

Csernátonba, a Haszman ikertestvérek által igazgatott falumúzeumba különféle baráti kapcsolatokon keresztül jutottunk el azon az őszön a bátyámék szepsiszetgyörgyi társaságához, temesvári táncházas barátokkal, személyes ismerősökkel, néhány kolozsvári és egyéb hozzánk tapadt gyerekkel. Jó színes társaság gyűlt össze így, informális sereg a szervezett fafaragó tábor mellé. Szigetnek tűnt a csernátoni kúria bekerített udvara, az én emlékeim szerint felnőttek, gyerekek egyaránt a zavartalan szabadság helyeként laktuk be. A programmatikus tánctanítás napjainknak csak egy részét töltötte ki, a fennmaradó idő nagyrészét átbuliztuk.

Talán egy közös vacsora alatt született meg a Tehénpárt, amikor a fafaragó műhelyben, amelyik egyúttal a gyerekek hálóhelyéül is szolgált, az otthonról hozott összedobott ételek között felbukkant egy tejkonzerv (!). Ha nem csalódok, ráadásul sürített (!!!). A krónikus tejhiányból, a hiánycikkek kultuszából, az értékek közösségi megosztásának az igényéből, a generációkon átívelő iróniából, az összekacsintás és a felszabadultság iránti vágyból, és ki tudja még miből állt össze az az ötlet, ami ha jól emlékszem, a Dögó fejéből pattant ki: alapítsuk meg a Tehénpártot. Az alapelv világos és egyértelmű volt: mindenki tagja lehet, aki szereti a tehéntejet. Befogadó volt az ideológiai alap, de nem hiányzott belőle a pártos szellem elengedhetetlen eleme sem, az ellenségkép. Kik legyenek az ellenségeink? Hát a kecskék. A faluban járva ezért volt mit ünnepelni, de fújolni, akarom mondani mújolni is, attól függően, hogy tehéncsordával találkoztunk-e, vagy csámborgó kecskékkel.

Fényképek a Tehénpárt alakuló üléséről:

„- HÉ, TE!” „- HÉN…???”

Többgenerációs pártként rendezkedtünk be egyből, két külön himnusszal, de egy, mindeki által ismert és használt köszönési formulával. A tehénpárt egyre terjedő tagsága még sok éven keresztül vágta a választ a „Hé, te!” megszólításra: „Héééén?”. A gyerekhimnusz egy kicsit közhelyesre sikerült, de megtörtént ez már más himnuszokkal is. Az a fontos egy himnusznál, hogy milyen átéléssel adják elő szertartásos alkalmakkor. Azt gondolom, a „Boci, boci, tarka…” pont olyan jól működött, mint bármelyik más himnusz. A felnőtt himnusz kellőképen titokratikus volt, az „Add ide a didit, hadd fogjam egy kicsit…” kezdetű dalt csakis a gyerektagozat távollétében énekeltük végig, és ha valamelyik képviselőjük felbukkant, a maradékot elhümmögtük, elmismásoltuk. (De erre nem mernék megesküdni.)

A párt vezetőségét a kor szellemében felülről alakítottuk ki, magától adódott, hogy Dögó, azaz Makai András lépjen a Főbika pozíciójába, és én, mint a gyerekek oktatója, legyek a Főtehén. Bár édesanyám, a „folklórkör” megalapítója nem volt akkor velünk, semmiképpen sem hagyhattuk ki , ezért távollétében Szent Tehénné kiáltottuk ki. Volt még ezenkívül Világ Mámikája is, Péter Julika személyében, aki a tehénpárt címerét, a későbbi Bogáncs jelvényt megtervezte, és főbíraként fungált a számháborúk alkalmával, valamint további sok pártszolga, akik bármilyen tisztség viselése nélkül témogatták az ügyet. Bár a pártfegyelmet szigorúan betartotta, vidám és vakmerő társaság volt a Tehénpárt tagsága, nem vonakodott attól, hogy késő éjszakáig az akkor ritkaságszámba menő Paul Simon-zenére táncoljon a pincében, hogy lóháton és szekéren vágtasson az Ika vára felé, ahol félelmet nem ismerve mászott fel a romos torony tetejére (bár ezen a ponton elismerem, hogy a vezetőség ekkor egy kicsit cidrizett), és hogy a visszafelé úton az ablakon másszon be a túlzsúfolt vonat fülkéibe, hogy nehogy a Brassói állomáson maradva szakadjon le a pártról.

A Tehénpárt tereplátogatása az Ika várához:

Csak remélni tudom, hogy a szeku dolgozói rendelkeztek a megfelelő humorérzékkel, és ennek tudható be a Tehénpárt dokumentáltságának a hiánya. Mint ahogyan azt is remélem, hogy azok közül a gyerekek közül, akik annak idején a „folklórkörbe”, majd a Bogáncsba jártak, és akiknek jó része a Tehénpárt öntudatos tagjává vált, senkinek sem esett nagyobb bántódása azért, mert úgy döntött, hogy kipróbál egy, a hivatalosan előírttól eltérő közösségi életet és szórakozási formát.
És akkor itt zárom soraimat pártos üdvözletemmel: „Hé, te!”

*Nyomtatásban megjelent:
Bogáncs 25. A kolozsvári Bogáncs Néptáncegyüttes fennállásának 25. évfordulója alkalmából kiadott emlékkönyv. Szerkesztette: Könczei Csongor. Kolozsvár 2010. 18-23. old.

Még több kép

Kapcsolódó:
A Bogáncs-Zurboló Egyesület Honlapja

http://www.bogancs.ro/

Haszman Pál Múzeum, Csernáton

http://www.sznm.ro/sznm.php?o=filiacsernaton

Elküldve: 2010. április 27., 19:05-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Itt hozzászólhat.