16. Vendég a blogon (2.) Xantus Gábor

NYILATKOZAT

Én, Xantus Gábor, televíziós rendező-operatőr, Könczei Csilla szekuritátés kutatómunkájával kapcsolatban az alábbiakat hozom a nyilvánosság tudomására:

Kijelentem, hogy 1977.-ben, harminc évvel ezelőtt, 22 éves koromban, megfelelő élettapasztalattal nem rendelkező, megfélemlített fiatalemberként egyike volatam azon
-Könczei Csilla állítása szerint mintegy 30- jelentéstevőnek, akik Könczei Ádámmal való
kapcsolatukról beszámolókat kellett írjanak.

Ezeket a Román Kommunista Párt Megyei Bizottságának székázában, ennek egyik földszinti szobájában mondták nekem tollba vagy jegyzetelték kikérdezésemet.
Ezeket saját nevemmel szignáltam és Achim nevű párthivatalnok vette magához.

Ezért ma megkövetem Könczei Ádámot és családját.

A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságtól f.év október 4.-én kértem mielőbbi, teljes
átvilágításom. Ettől várom a ma még számomra ismeretlen és megmagyarázhatatlan körülmények tisztázását.
Biro Ferenc névhez semmi közöm, mint ahogyan soha nem jártam az általam ismeretlen nevű „Crisan” vagy „Horea” házakban sem.

A kommunista diktatúra idején a párt vagy a szekuritáté nyomására behálózottak tetteire
ma nincs erkölcsi mentség. Hiszem, hogy a morális megtisztuláshoz vezető út csak múltbeli,
áldatlan tetteink vállalása jegyében járható be.

Ezért állok a nyilvánossá elé.
*

Nyilatkozatomhoz az alábbi körülmények kapcsolódnak:

-Mióta kamerát vettem a kezembe, az 1970-es évek közepétől, a román párt- és állami szervek
nevezetesen sz RKP propaganda osztálya és a szekuritáté érdeklődésének holdudvarába kerültem.
Ezek munkámra és minden ezzel kapcsolatos kérdésre vonatkozó beszámolási kötelezettségre szólítottak fel.
Miután ennek hónapokig nem tettem eleget, családomat, pontosabban már megromlott egészségi állapotú Édesapámat érintő kényszerhelyzet elé állítottak. Tudtam, hogy őt, dr.Xantus János tanárt a szekuritáté régen figyeli, hogy korábban többször behívták s egy hosszabb benttartózkodásakor, amikor tanítványait is kivizsgálták, súlyosan bántalmazták. Ezt a traumát élete végéig nem heverte ki.

A szekuritátéval való együttműködésre tett kétszeri kísérlet elől gimnazista koromban, majd néhány évvel később, huszonévesen, kétszer kitértem.

Ezért a továbbiakban kikényszerített beszámoltatásom pártvonalon történt.

-2-
Erre a Megyei Pártbizottság propaganda osztályán szólítottak fel ahol közölték, hogy
a televízió munkatársaként ez tevékenységemmel járó kötelességem, mivel akkor a rádió és a televízió a Kommunista Párt Központi Bizottságának közvetlenül alárendelt intézményként
működött.

A párttal való együttműködést elfogadtam, hogy dolgozhassak.

Ezt követően hosszabb-rövidebb megszakításokkal, telefonhívásra meg kellett jelennem a pártszékházban, ahol sokszor a legapróbb részletekig kikérdeztek. Mindvégig az volt a benyomásom, hogy mindenről tudnak, minden lépésem figyelik. Nem egyszer kérdeztek rá személyes, sőt családban elhangzott beszélgetésekre is. Hogy megfigyelés alatt tartanak, azt értésemre adták .Azt is közölték, hogy az országban kamerával „ide-oda szaladgálni” nem lehet.
Sejtettem, hogy folyamatosan lehallgatnak, amire sok, erre vonatkozó jel mutatott.

1976-tól a 80-as évek közepéig a szekuritáté három alkalommal hivatott be kihallgatásra és
nyilatkozattételre, amikor engem faggattak – magamról.
Ennek részleteire itt nem térek ki.

Ilyen körülmények között került sor beszámoltatásomra, mely televíziós munkám minden vetületére kitért. Mindvégig úgy éreztem, hogy mindez formális, hiszen igen jól
tájékozottak voltak és sokszor „segítettek” emlékezni. Olyan ismeretanyag birtokában voltak,
melyek mások jelentéseiből vagy lehallgatások anyagaiból származhattak. Idegeket örlő,
pszichológiai kötélhúzás volt – pártmunkának álcázva.

Ez a lelkiállapot, az akkori körülmények, a folyamatos behívások, az állandó fenyegetettség érzete és a körülöttem eluralkodott pszichózis vezetett oda, hogy huszonévesen a filmes-televíziós tevékenységemre vonatkozó beszámolási kötelezettséget képtelen voltam megtagadni.

Választhattam : itt hagyom testileg-lelkileg meggyötört Apámat, akinek támasza voltam és itt hagyom szülőföldem, vagy vállalom az itthon maradás ódiumát és dolgozni próbálok, az ismert körülmények között.
Ez utóbbit választottam mert hittem, hogy egyszer vége lesz.

Mindezt nem mentségemre hozom fel, csupán megállapítom.

Annyit tehettem és tettem, hogy mindvégig tudatosan kerültem minden olyan helyzetet, mely mozgásterem szélesítését jelentette. Köztudomású, hogy magam a táncház-mozgalomban nem vettem rész – és éppen ilyen meggondolásból – noha tehettem volna. Hasonló okból maradtam távol minden olyan helyzettől és helyszíntől, mely megítélésem szerint a hatóságok érdeklődésére tarthatott számot.

E gyötrő állapot és nehéz lelkiismeret is késztetett arra, hogy amint lehetett, 1989 decemberében, még az ostromállapot óráiban az első oda érkező magyar szerkesztőként vettem részt egy fontos közintézményünk, a Kolozsvári Rádió és Televízió magyar adásainak
újraindításában. Kezdetben katonákkal, az intézmény stratégiai védelmében, majd első, szabad magyar nyelvű műsorainak elkészítésében.

-3-

Tisztában vagyok azzal, hogy 2007. szabad világában már nehezebben idézhető fel, élhető
újra a hetvenes-nyolcvanas évek diktatorikus és teljhatalmi feltételrendszere.
Főleg azok számára érthetetlen, akik koruknál fogva sem tapasztalhatták mindezt.

Hogy ki mennyire mocskolódott be vagy maradhatott tisztán a hajdani, zsarnoki ország legexponáltabb médiaintézményében az esély és tartás kérdése volt.

Magam is szeretnék azok között lenni, akiket nem nem kényszerítettek
arra, hogy lelkiismeretük ellen forduljanak.

1989-et követően semmilyen közéleti vagy vezetői tisztségre nem pályáztam, ilyen felkéréseket elhárítottam, a politikai életbe nem kapcsolódtam be, egyesületekbe, érdekvédelmi szervezetekbe nem iratkoztam, munkámnak éltem.

A magyarság életéből, gondjaiból és sorskérdéseiből ihletődött filmjeimet csöndes vezeklésnek szántam.

Ma, harminc évvel a törtétek után felmentést nem kérhetek, a történtek erkölcsi súlyát
magam viselem.

Átvilágításom eredményét nyilvánosságra hozom.

Hiszem, hogy e nyilatkozatom a sajtóban vagy másutt dolgozó nemzedéktársaim körében is elindíthat egy régen várt megtisztulási folyamatot.

Kolozsvár, 2007.október 5.-én Xantus Gábor

10 válasz: “16. Vendég a blogon (2.) Xantus Gábor”

  1. Stefano Bottoni

    Néhány éve kutatom a román állambiztonsági iratokat. Mellőzni fogom az ügy erkölcsi vonatkozásait, amelyek Xantus Gábor nyilatkozata után kizárólag az éríntettekhez tartoznak. Történészként csupán néhány módszertani megjegyzésem lenne:

    A nyilatkozat szerint Xantus Gábor nem azonos Biró Ferenccel. Nem ott talélkozott tartójával, ahol feltélezhető volt (K-lakások), és nem arról beszélt/írt/jelentett (ráadásul a “Pártnak”, mivel a BM tisztjei, miután Xantus elútasította beszervezését, eltűnnek a képből), amiről az interneten olvasható iratok tanuskodnak. A nyilatkozat több pontjában is ellentmondásoakat tartalmaz.

    1) Xantus Gábor megkérdőjelezi nemcsak a Securitate, hanem a CNSAS és Könczei Csilla hitelességét, amikor azt állítja, hamis az ellene felhozott vád, miszerint ő lenne az iratokban szereplő fedőnevű személy. De akkor ki lenne “Biró Ferenc”? Egy másik, azokban az években éppen a kolozsvári mozgalmat különös figyelemmel kísérő magyar nemzetiségű, a bukaresti magyar adásnak dolgozó operatőr/riporter? A “két ügynök” létezéséről szóló állítás rendkívül logikai bukfenc.

    2) Xantus Gábor szerint nem a BM-nek, hanem kizárólag az RKP illetékesének tett jelentést. Az iratokat azonban nem a Párt, hanem a Kolozs megyei állambiztonság termelte, hatáskörükben tartozott a kolozsvári táncház (de Szék község és az egyik kolozsvári gimnázium felügyelete is): itt valóban több alosztály, valamit a központ és a periféria jól összehangolt, eredményes műveletről van szó. A Párt illetékesei, ha beszélgetésre is hívták az eríntett személyt, nem adhattak volna neki semmilyen (ráadásul munkatervet és az ügynök felkészítését, kiképzését igénylő) hasonló jellegű operatív “feladatot”. Ez szigorúan a BM-hez, tehát a Securitatéhoz tartozott.
    Ráadásul nem fordulhatott elő, hogy a hálózati személy (főleg olyan nagyvárosban mint Kolozsvár!) nem konspirált, védett lakásban, hanem mindenki szemeláttára a Párt székházába vagy a Securitate parancsokságárara besétálva megy “megszámolni”. A K-lakás, a fokozott védettség az ügynöki munka elengedethetlen eszköze volt. Hiszen milyen ügynök az, akiről mindenki tudja/tudhatja, hogy ügynök? Ha Könczei Ádám éppen csak sejtette volna, hogy “Biró Ferenc” jelent róla, soha nem mert volna mindarról beszélni, amiről beszélt.

    3) A “beismerő” vallomásban többször szó esik az éríntett ellen alkalmazott kényszerről. Valószínű, hogy ez is szerepet játszhatott a beszervezésben (a magyaroszági állambiztonsági iratok kutatói “kényszerbeszervezésről” beszélnek). “Biró Ferenc” ügynöki pályafejlődése azonban inkább szakszerűségről-túlbuzgóságról tanúskodik. “Biró Ferenc” nem esik az “ellenálló ügynök” kategóriába.

    4) Arra utal az írás, hogy Xantus Gábort is ellenőrzés alatt tartották. Ez sajnos természetesnek számított a szovjet típusú rendszerek által működtetett állambiztonságokban: az ügynököket is titkos eszközökkel figyelhették (telefon- és szobalehallgatás, levélellenőrzés, vagy éppen az “ügynöknek ügynökkel való ellenőrzése”). A megfigyelési dosszié esetleges létezése semmiképpen nem változtat az iratokból egyértelműen kirajzolódó képből.

    5) Vegezetűl, néhány olyan immár közérdekűnek számító kérdést tennék fel, amire a közlemény nem adott választ:

    -mikor történt “Biró Ferenc” beszervezése, és mikor zárták ki a hálózatbol?
    -Ki volt/kik voltak a tartótisztjei? Talákozott-e velük 1989 után? Történtek-e zsarolási kísérletek?
    -Milyen elígazítást/kiképzést kapott? (pl. beszélgetések céltudatos irányítása)
    -Kiről/kikről jelentett Könczei Ádámon kívül? Milyen témakörben?

    Üdvözlettel,

    Stefano Bottoni

  2. Könczei Csilla

    Gondolom, ez a bejegyzes inkabb ide tartozik. K. Cs.

    Bagitam
    2007. október 11., 09:45 e

    Amennyiben Bíró Ferenc kézírása látható a csatolt dokumentumokon, össze kell vetni azokat Xantuséval (lásd Transidex mai cikkéből idézve Xantust: “A Bíró Ferenc névhez semmi közöm, mint ahogyan soha nem jártam az általam ismeretlen nevű „Crişan” vagy „Horea” házakban sem.”

    http://politika.transindex.ro/?cikk=6175 ) ekkor ki fog derülni az igazság.

    Ha nem ő volt Bíró Ferenc, akkor bizonyára hajlandó lesz írásmintát adni egy grafológusnak.

  3. Janovics de nem Jenő

    Valóban meglepően bátor volt X.G. ,hogy előálltt és ez a lépése példaértékű. Ne felejtsük el a szekut a párt hozta létre saját biztonságára és védelmére- nem enyhítő körülmény az , hogy ha valaki a “szekut megkerülve”egyenesen a párthoz írt. A pártnak mire kellett a jelentés: a kultúrális faliújság számára?
    X.G. most csak a Könczei családot követi meg, nem szól másokról is akik esetleg egy kávéval is megkínálták a “jól sikerült” forgatások után.

  4. b.n.v.

    Bottoni sokminden mellébeszélést helyretesz.
    A Nyilatkozat után, már elmondhetom, hogy mág a nyilatkozat elött felkerestem Xantus Gábort baráti felejánlással, hogy a Képzelt Kávéház c. müsoromban nem akarna-e elbeszélgetni őszintén Könczei Csillával egy Kápzelt Kávéházi asztalnál.
    Próbálkozásom sikertelen maradt, de két nappal késöbb nyilvánosságra hozta Gábor a nyilatkozatát.
    Csilla véllalta volna a beszélgetést.
    Jövő csütörtökön délutén 15 órától, újra kinyit a Képzelt Kávéház, benne az oktatás , a nevelésről a legjobb gondolatokat tálaljuk. Ez is aktuális, ilyenkor egyetemi tanévkezdés tájékán…
    Mindez az RTV 2-esen, a MAGYARADÁSBAN.
    A szerkesztő

  5. Könczei Csilla

    Simonffy Katalin levele: -1-

    Könczei Csillának

    Kedves Csilla!
    Telefonbeszélgetésünket azzal zártuk: fontosnak tartod, hogy megszólaljak Bíró Ferenc ügyben. Amióta a blogodon megjelent az anyag, az érintettek és a kívülállók széles skálán rezonálnak. Néhány napi találgatás és feszült várakozás után megjelent Xantus Gábor nyilatkozata. Amitől még mindig távol van az igazság és újabb kérdéseket vet fel az emberben. Xantus Gábornak 32 éve vagyok kollegája, dolgoztunk együtt a nyolcvanas évek közepéig és 90 után is. Az évek során baráti viszony alakult ki közöttünk. Kulturált környezet vette körül, szülei tiszteletreméltó emberek voltak. Ezért is nehéz lett volna gyanakodni rá, miközben tudtuk, hogy köreinkben besúgók vannak s azzal a tudattal éltünk, hogy megfigyel-nek, lehallgatnak. ( Közkeletű feltételezés volt, hogy a forgatócsoportokban a hangosítók voltak a beépített emberek.) Nagyon keveset tudunk arról, hogyan működött valójában ez a rendszer. Gábor azt írja, hogy „ a Megyei Pártbizottság propaganda osztályán szólítottak fel ahol közölték, hogy a televízió munkatársaként ez tevékenységemmel járó kötelességem”,
    NEM VOLT KÖTELEZŐ! – ahogy Boros Zoltán is írja. Megpróbálták, de ha az ember talált elég érvet arra, hogy visszautasítsa, leszálltak róla. Hagytak dolgozni, gondolom annak köszönhetően is, hogy Bodor Pál főszerkesztőnk tartotta a hátát értünk.
    De nem ezért írok Neked, a 90-es újrakezdés után volt kollegámnak. Tényfeltáró munkádra, amit Édesapád emlékére végzel, nagy szükség van, a múlttal szembe kell nézni. B.F. és a többi jelentéstevő személyét, tevékenységét illetően Te bizonyára többet is tudsz. Azzal, hogy remélhetőleg nyilvánosságra kerül a CNSAS jóvoltából a valódi nevük, az áldozat(ok) és hozzátartozóik megkövetése után elkezdődhet a szekuritátéval való együttműködés rendszerének feltárása, nyomonkövetése.
    Előttem van Xantus Gábor nyilatkozata. A Transindexen kialakult disputa nyomására színt vallott, 22 évesen beszervezték, jelentéstevőként „beszámolókat” írt Könczei Ádámról a pártszékházban, amiket saját nevével szignált. Ezért ma megköveti Őt és a Könczei családot.
    Ha jól emlékszem azt beszéltük, hogy bár elkeserít a tény, mégis örülünk annak, hogy ez megtörtént. Persze a levélből lényeges adatok hiányoznak. Ezekre a történész, Stefano Bottoni azonnal rákérdezett. A mikor és meddig, még kiről és mit, kiknek és hogyan kérdések után felmerül az is, hogy ha a meggyötört Édesapán segíteni nem lehetett, akkor minek kellett folytatni, miért nem lehetett abbahagyni? Vajon az így megmenteni vélt Xantus tanár úr elfogadta volna-e az áldozatot, ha tud róla? Mit igértek, mivel ösztönözték a további jelentéstételre? Vagy, hogy a rendszerváltás után hová lettek Achim elvtárs és társai?
    Most még aligha tehetünk pontot az ügy végére.
    Baráti üdvözlettel
    Simonffy Katalin

    2007.október 15.

  6. baba

    Végre megszólalnak akik talán többet is mondhatnak. Szóljanak, beszéljenek, hátha a fiataloknak is hasznára válik, ha a kortársak nem hallgatnak.

  7. Kacsó Edith

    persze, nagyon jó, hogy beindul a beszélgetés, csak az én ízlésemnek kissé későn és “szorongatva”, vagy kérésre. Miért?Csép, Boros és Simonffy is napokkal később reagált.
    Janovicsnak, aki nem Jenő:Xantus sem magától állt elő, bocs, nekem akkor lett volna “bátor és példaértékű”, ha mindezt valamivel régebben és teljesen önszántából teszi. így ez már nem igazán tetszik nekem, de megtartom a véleményem. Szép napot mindenkinek!

  8. Arizona Dreams

    Xantus esetéből mit tanulnak a fiatalok? A ragyogó karrierhez nem elég a tudás és tehetség, szerencse is kell, vagy gyakorlati nyelven mondva, besímulás és kollaboráció: akkor is és most is!
    Ennyit a kényszerről, amiért vállalni kellett a közreműködést.

  9. baba

    Azért a Boros – szöveg érthető: NEM VOLT KÖTELEZŐ. Legalább egy hete olvasható a blogon. De ha jól érzékelem, a táncház a Simonffy asztala.
    Az is lehet, hogy nem figyelik a neten a besugók felbukkanását, meg lebukását.
    Tehát, szerintem jó, ha nem hallgatnak.
    Az igaz, hogy az érintett késett legnagyobbat a szólással.

  10. jocó

    Na ez a nyilatkozat sötét. Nem vagyok járatos médiaberkekben, de további sunnyogásnak látszik. Mintha megbánná, de azért elken.

Válasz