„Besúgok a jövőnek” – írta Könczei Ádám naplójában. Most, ahogy olvasgatom a róla szóló jelentéseket – ismétlem, csak olvasgatom, mert nehezen tudom megemészteni, sőt sokszor nem is akarom megérteni –, minduntalan felötlik bennem, voltak-e egyáltalán igazi barátaink azokban az átkozott időkben? Vagy idejekorán megérezte, hogy azok, akik hozzánk jártak: könyvet kölcsönözni, érdeklődni családi gondjainkról vagy véleményt hallani bizonyos közéleti kérdésekről, csupán „álbarátok” lettek volna?
Sajnos, ő nem érhette meg a számonkérést, ezennel a szembesítés elmaradt. De ha van valaki, aki könnyíteni szeretne a lelkiismeretén, még gyújthat egy szál gyertyát halottak napján az emlékére. Köszönöm, Tolna Éva

Elküldve: 2007. október 10., 13:29-kor. A válaszokat követheti RSS 2.0-vel. Itt hozzászólhat.