36. Na jó, felveszem

Hát most nyilvánosságra kerül

Szóba került a szekusblogom. Nem akárhol, hanem egy színházismertetőben. Demény Péter engem és Gyimesi Évát evokál a Szabadságban, a kolozsvári napilapban, a 2012. október 13-án megjelent  A pungás forradalom című írásában. Mivel a szóban forgó színdarabot még nem láttam, innen tudhattam meg, hogy a Ion Luca Caragiale szövegei alapján készült előadás egyik szereplője „Rusz Péter”, aki a Demény Péter értelmezésében egyértelműen azt a valós személyt testesíti meg, akivel én még 2010-ben közöltem, hogy „készülök nyilvánosságra hozni a dekonspirálását és az édesapám dossziéiban fellelhető jelentéseit”, valamint aki Gyimesi Éva Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába című kötetében is előfordul, mint az ügynökök egyike.

„A jelentések különböző emberektől származnak, akiket a színlapon megtalálhatunk: Dulceaţã, Şerbet és társaik. Rusz Péter közülük is kiemelkedik, ő aljasul úgy elemzi Szilágyi Domokos verseit, hogy veszélytelennek nyilvánítja őket, de rögvest hozzáteszi, minden a közönségtől függ, amelyik úgy értelmez, ahogy akar, éppen ezért a látszatra veszélytelen versek nagyon is veszélyesek lehetnek. >>Rusz Péter-t már értesítettem arról, hogy készülök nyilvánosságra hozni a dekonspirálását és az édesapám dossziéiban fellelhető jelentéseit.<< – írta Könczei Csilla 2010 augusztusában a blogján. Ugyanez a morális inszanitéc a Cs. Gyimesi Éva Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába című kötetében is ott kísért (Komp-Press, Kvár 2009.) Hát most nyilvánosságra kerül, bár nem úgy.” (Demény Péter: A pungás forradalom. Szabadság, 2012. október 13.)

Segített nekem Demény Péter. Arra figyelmeztet, hogy már megint visszacsúszhatunk a kettős beszéd és a kettős nyilvánosság csapdájába. Mint ahogyan azelőtt volt. Nem szeretnék hozzájárulni, hogy újra a sorok között olvassunk és hogy a nyers valóságról csak a magánbeszélgetéseinkben merjünk beszélni. Az, hogy rajtam kívül sokan tudják, hogy ki is az a „Rusz Péter”, már 2010-ben kiderült. Miután megkaptam a CNSAS-tól a hivatalos értesítést, többen kérdezték tőlem személyesen is, telefonon is, hogy igaz-e, hogy a Szőcs Géza édesapja besúgó volt. És, hogy mikor fogom ezt nyilvánosságra hozni. Kérdezték „határon innen” is, „határon túlról” is. Volt ennek akkor jelentősége, mert tudni lehetett, hogy Géza Magyarország kulturális államtitkári posztjának a várományosa. Arról, hogy még kiről másról derült ki, hogy annak idején bedolgozott, senki sem kérdezett. Mindenkit csakis „Rusz Péter” érdekelt.  Pedig hosszabb szünet után néhány hónap leforgása alatt további négy informátor identitását fedték fel a hozzám küldött levelekben – azóta sem kaptam több levelet a CNSAS-tól. Igaz, nem is hoztam nyilvánosságra egy dekonspirálást sem. Nem politikai oka volt ennek, habár lehet, hogy annak a nyomásnak, ami rám nehezedett, nem volt igazán ösztönző hatása. Más dolgok kezdtek lefoglalni abban az időszakban.

Akkor hát itt következik azoknak a dekonspirált ügynököknek a névsora, úgy, ahogyan azt a CNSAS a tudomásomra hozta.

Három év leforgása alatt 5 dekonspiráció:

„Szabó Tibi”                                      =          Marosi Péter               2007.10.05

„Tóth Rudi”                                       =          id. Márkos Albert            2007.10.08

“Bíró Ferenc”                                    =          Xantus Gábor             2008.09.15

„Kosa”                              =          Vasarhely Ion Boldizsar         2009.03.24

„Szabó Károly”/”Lăzărescu”          =          Bustya Endre              2009.03.24

Négy hónap leforgása alatt 5 felfedés (illetve 4, mivel Marosi Pétert a második fedőneve alatt dekonspirálták újra):

„Szentpéteri Károly”                 =          Marosi Péter                            2010.01.18

„Ovidiu”                                       =          Veress Zoltán                          2010.01.18

„Vincze János”/”Vasilescu”     =          Varró János                             2010.01.18

„Rusz Péter”                                =          Szőcs István                            2010.02.09

„Balogh Iosif”                              =          Balázs Péter                            2010.05.12

2010-ben is sokan tudták kicsoda „Rusz Péter”, most is sokan tudják, amikor egy színjáték szereplőjévé avanzsálták. Gyimesi Éva eleve azt az álláspontot képviselte, hogy nem kell felfedni a volt informátorok kilétét, úgyhogy tőle nem lehetett elvárni, hogy a nyilvánosságra hozza ezt tényt. Most, amiután a testét a Szamosból kellett kihalászni, sohasem fogjuk megtudni, megváltozott-e volna a véleménye erről a kérdésről. Reméltem, hogy mostmár lesznek mások is, akik a nyilvánosságra hozzák, úgy is. Valaki azok közül, akik szintén tudják, amit én, hiszen bizonyára mások is kaptak hasonló értesítéseket. Vagy azok közül, akik a CNSAS irattárában kutatják a megfelelő időszakot. De elsősorban azok közül, akik saját magukról tudják, hogy annak idején együttműködtek, mint például Szőcs István, vagy Veress Zoltán. De Veress Zoltánnak hiába üzengettem Svédországba, Szőcs István pedig határozottan elzárkózott azelől, hogy maga tárja a nyilvánosság elé ügynöki előéletét.

2010. július 27-én valóban ott jártam „Rusz Péter”-nél. Több órán keresztül beszélgetett velem,  de nem volt hajlandó beleegyezni abba, hogy a beszélgetést rögzítsük, mint ahogy abba sem, hogy saját maga fedje fel ügynöki múltját. Egyedül arra sikerült rávennem, hogy édesapám halálának a körülményeiről készítsünk egy rövid, mintegy húsz perces hangfelvételt. „Rusz Péter” valódi identitására már sokkal korábban rájöttem, mivel a kézzel írott jelentéseinek betűformáit felismertem egy édesapámnak dedikált könyvben. Az összegyűjtött jelentéseinek fénymásolataival már akkor felkerestem. Szívélyesen elbeszélgetett velem, egy percig sem tagadta, hogy ő a jelentések szerzője, de a tudomásomra hozta, hogy a nyilvánosság előtt nem fogja felvállalni ügynöki múltját.

Akkor hát nekem kell elmondani, mostmár így, a nyilvánosság előtt, hogy a börtönviselt Varró János is bedolgozott a szekunak, hogy Balázs Péter is, akihez már kisgyerekkoromban elvitt édesapám, hogy lássam a festményeit, és Szőcs István is, akinek nem kellett édesapám után kémkednie, mert őmaga kereste fel gyakran, mint gyermekkori barátját, egykori osztálytársát, akiben mindvégig megbízott. És azt is nekem kell elmondani a nyilvánosság előtt, hogy Veress Zoltán is bedolgozott a szekunak, aki édesapám temetési búcsúztatóját írta és olvasta fel, és akinek ügynöki működésére éppen azért jöttem rá, mert a temetési beszédet nézegetve ráismertem az „Ovidiu” fedőnevű ügynök kézírására. És úgy látszik, azt is nekem kell elmondani, hogy az a lelkész is bedolgozott a szekunak, aki az édesapám temetését levezette.

Na jó, felveszem a zoknikat

Amikor Gyimesi Évától a Tranzit Házban egy konferencia végén azt kérdezte valaki, hogy nőként mi nehezítette meg a legjobban a munkáját, valami ilyesmit mondott: az, hogy miközben  valamelyik előadására készül, vagy éppen valamilyen kéziratán dolgozik, és elgondolkozva végigsétál a lakásban, mindig megakasztja a gondolatmenetét az, hogy a földön ott hevernek a zoknik. És akkor fel kell vennie a földről a zoknikat, mert egyébként ott maradnak. Ez az egyik utolsó képem Éváról: ahogy éppen mutatja, hogy kell folyton felvenni a szanaszét heverő zoknikat.

Na jó, felveszem a zoknikat. Mostmár Éva helyett is.

Válasz